VÖRÖSISZAP – Nem mértek elmozdulást a kritikus gáton

Nem mutattak elmozdulást a vasárnapi mérések az ajkai iszaptározó X-es kazettájának északi gátján – tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A közlemény szerint a legfontosabb feladat a gátak folyamatos ellenőrzése, közben továbbra is nagy erőkkel építik az ideiglenes terelő- és lokalizációs gátat.Devecser lakosságának esetleges kiköltöztetése miatt 18 befogadó helyet készítenek elő Győr-Moson-Sopron megyében, Devecser és Tüskevár állomásokon pedig folyamatosan készenlétben van négy vasúti szerelvény.

Az OKF tájékoztatása szerint folyamatosan ellenőrzik az Ajka és Kolontár közötti zagytározó gátjait, amelyben továbbra is részt vesznek a Vízügyi és Környezetvédelmi Központ Igazgatóság talajmechanikai szakértői. A X-es kazetta északi gátján reggel 9 órakor és délután 4 órakor volt mérés, a kritikus részen, és a gát két oldalán sem tapasztaltak elmozdulást.

Arra az esetre, ha ki kellene költöztetni a devecserieket, Győr-Moson-Sopron megye területén 18 befogadó helyet rendeznek be. A kitelepítéshez készenlétben áll a MÁV 4 szerelvénye is, mozdonnyal és személyzettel együtt.

A közlemény arra is kitér: a száraz időjárás miatt megnőtt a levegő vörösiszap porszennyezettsége, így a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság az ÁNTSZ állásfoglalása alapján porvédő maszk folyamatos használatára és előírás szerinti cseréjére figyelmezteti a védekezésben résztvevőket és az érintett lakosságot.

FH

VÖRÖSISZAP – Vasárnapi események a katasztrófa sújtotta területeken