VÖRÖSISZAP – Már ezer hektár az elöntött terület

A kezdeti 3-7-ről előbb 800 hektárra nőtt a vörösiszap által elöntött terület nagysága, a legfrissebb adat már 1016 hektár – mondta Pintér Sándor belügyminiszter a pénteki nemzetközi sajtótájékoztatón, amelyen a külföldi sajtót és nagyköveteket tájékoztattak a katasztrófa eddigi történéseiről.

Az ajkai üzem termelésének felfüggesztése vasárnapig mindenképpen fennmarad. A belügyminiszter azt is elmondta, hogy a nehézfémeket a fenékgátakkal sikerült a felszínen tartani, az ivóvízbázis tehát nincs veszélyben. A sajtótájékoztató közben Pintér megerősítette, hogy az egyik életveszélyes sérül elhunyta kórházban.

A tározóból kiáramlott vörösiszap a kezdeti 3-7-ről 800 hektárra nőtt

A tározóból kiáramlott vörösiszap a kezdeti 3-7-ről 800 hektárra nőtt, a legfrissebb adatok szerint mostanra elérte az 1016 hektárt – mondta Pintér Sándor azon a pénteki nemzetközi sajtótájékoztatón, amelyen a külföldi a sajtó és nagykövetségek számára foglalták össze a katasztrófa eddig történéseit. A tájékoztató végén pedig megerősítette azt a hírt, hogy a kórházban ápolt két életveszélyes sérült egyike elhunyt.

Nagy Anna kormányszóvivő elmondta, hogy a lakosságot két óránként tájékoztatják a helyzetről, és pszichológus is a helyszínen van. Pintér Sándor arról beszélt, hogy szirénarendszert építettek ki a lakosság riasztására, ha újabb kitörés történne. A kormány létrehozott egy számítógépes rendszert, amelybe bekerül az összes károsult neve és a felajánlások is – mondta Pintér.

A Dunában már 9-es a víz pH-értéke, ami közelít a semleges 7-es fokozathoz, tehát szennyezésről ebben a folyóban már nem lehet beszélni – mondta Pintér Sándor. A belügyminiszter szerint az ivóvízbázis sehol sem került veszélybe a vízmedrekben elhelyezett fenékgátakkal, amelyek felfogják a nehézfémeket a vörösiszappal szennyezett vizekből.

A belügyminiszter beszámolt arról is, hogy az ajkai timföldgyár termelésének felfüggesztése vasárnapig mindenképpen eltart, az újraindítás feltétele az, hogy emberi életben és a természetben újabb kár ne keletkezzék. Nem szempont az, hogy a leállás következtében csődbe mehet a MAL Zrt. – tette hozzá. Pintér határozottan leszögezte, hogy semmilyen jogi felelősség alól sem akarják mentesíteni azon személyeket vagy vállalatokat, akik, amelyek a természeti kárt okozták.

Elkezdték az összes hasonló tározó ellenőrzését országszerte – mondta Pintér Sándor. Ennek nyomán azt is megvizsgálják, hogy a több évtizedes alkotások megfelelnek-e a mai építészeti követelményeknek.

A belügyminiszter elmondta, hogy 4 ezer ember és 300 jármű van a katasztrófa helyszínén. “A költségeket jegyezzük, de még nem számoljuk” – válaszolta egy kérdésre Pintér Sándor. A miniszter megköszönte az eddig tett külföldi felajánlásokat. Ezek igénybe vételéről a károk teljes felmérése után fog dönteni a kormány.

A Belügyminisztérium létrehozott egy internetes oldalt, a vorosiszap.bm.hu címűt, amelyen péntek délutántól az összes információ megtalálható.

– Független HÍrügynökség –








hirdetés