VÖRÖSISZAP – Már csak 10 beteg van a veszprémi kórházban

Hétfőn már csak 10 beteget ápolnak az iszapkatasztrófa áldozatai közül a korábban odaszállított 30-ból – tájékoztatta a Független Hírügynökséget Rácz Jenő, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója.

A kórházban lévő betegek közül hetet a lúgos vörösiszap által okozott felmaródások miatt kezelnek, hárman pedig kitelepített kolontáriak, akik korábbi betegségeik miatt kerültek a kórházba.

Rácz Jenő főigazgató elmondta, hogy a lúgtól megsérült emberek állapota súlyos, de nem életveszélyes. Ebből a hét emberből három még több hetes kezelésre szorul, esetükben valószínűleg plasztikai beavatkozással kell majd a sérült bőrfelületeket pótolni. A négy másik sérült várhatóan még körülbelül egy hetet kell, hogy a kórházban töltsön.

A kórházban rendelkezésre állnak pszichológusok és pszichiáterek

Azt a három embert, akik nem közvetlenül a lúgtól sérültek meg, hanem korábbi betegségeik miatt kerültek kórházba, majd akkor fogják elengedni, ha lesz hová menniük – tette hozzá a főigazgató.

Rácz Jenő a Független Hírügynökség kérdésére elmondta, hogy lelki szempontból a hozzájuk került betegek három fázison estek át. Az első napokban a sérüléseikről szerettek volna minél többet tudni. Ezután a családtagjaikról érdeklődtek és a baleset felelősei érdekelték őket. Vasárnap óta látják az orvosok, hogy a jövőt érintő kérdések kezdték el érdekelni betegeiket. A kórházban rendelkezésre állnak pszichológusok és pszichiáterek, de közreműködésükre eddig nem volt szükség – tette hozzá a főigazgató.

– Független Hírügynökség –