VÖRÖSISZAP – A veszélyes légszennyezés miatt a vonatok nem közlekedhetnek Devecserig

Módosul a katasztrófa sújtotta Devecsert érintő vonatok közlekedése kedden nulla órától. A levegő portelítettsége miatt ugyanis a katasztrófavédelem nem engedélyezi, hogy a szerelvények Devecser állomásig közlekedjenek.

A Mávinform hétfői tájékoztatása szerint a Budapest-Székesfehérvár-Boba-Szombathely vasútvonalon, október 12-én, kedden nulla órától az eddiginél hosszabb szakaszon, Ajka és Somlóvásárhely között közlekednek a vonatpótló autóbuszok.

A levegő portelítettsége miatt a Katasztrófavédelem nem engedélyezi, hogy a szerelvények Devecser állomásig közlekedjenek. Emiatt az pótlóbuszoknak hosszabb utat kell megtenni és ez megnöveli a menetidőt is.

Az utasoknak néhány perces késésre kell számítaniuk

Az utasoknak néhány perces késésre kell számítaniuk. Az autóbuszok nem mennek be Devecser vasútállomásra. Devecseren a 8-as számú főút melletti ideiglenes buszmegállóban, Somlóvásárhelyen pedig a vasútállomásnál lévő Volán megállóban állnak meg.

A megváltozott utazási feltételekről részletesen tájékoztatnak az állomásokon kihelyezett hirdetményeken, illetve felvilágosítást lehet kérni a helyi tarifával hívható 06-40-49-49-49-es kék számon, valamint a www.mav.hu és a www.mav-start.hu honlapokon.

– Független Hírügynökség –








hirdetés