2011.12.2 12:05; Frissítve: 2011.12.2 12:06


Utoljára hazai pályán a Debrecen-Fujitsu

Utoljára hazai pályán a Debrecen-Fujitsu Utoljára hazai pályán a Debrecen-Fujitsu
Debrecen – Újabb két forduló vár a cívisvárosi pólósokra, szombaton az újoncot fogadják, míg hétfőn a magyar bajnokhoz utaznak.

Végéhez közeledik a Vodafone Férfi Vízilabda OB I 2011/2012-es pontvadászatának őszi fordulója, amelyből már mindössze három összecsapás van hátra – ebből kettőt a napokban lejátszanak az együttesek. A Debrecen-Fujitsu gárdája szombaton 17.45-től az első élvonalbeli idényét töltő Kaposvár együttesét fogadja, majd hétfőn a több válogatott valamint olimpiai bajnok játékost is felvonultató, bajnoki címvédő Egerhez utazik. A hét végén a hazai pályától erre az esztendőre búcsúzó cívisvárosi pólósok győzelemmel szeretnék megköszönni a népes közönségük kitartó buzdítását és természetesen feledtetnék a legutóbbi, Ferencváros elleni botlást is. A találkozók előtt a hajdúságiak csapatkapitánya, Zoufal Norbert nyilatkozott a Naplónak.

Szépen búcsúznának

- Ahogyan eddig, most is nagyon komolyan készülünk az összecsapásokra. Az első, Kaposvár elleni derbi könnyebbnek ígérkezik, ott magabiztos hazai győzelmet várok annak tükrében, hogy a legutóbbi mérkőzésünk nem úgy sikerült, ahogyan kellett volna. A kemény dió hétfőn vár ránk a címvédő ellen, ahol bár nem mi vagyunk az esélyesek, szeretnénk egy jó meccset játszani – és ennek érdekében mindent meg is teszünk. Örülnék, ha végre kijönne már a csapatból az, ami benne van és egy rangadón nagyon jól játsszunk – remélem ez előbb-utóbb be is fog következni, akár már az Eger ellen. Úgy gondolom, hogy a találkozó mindhárom lehetőséget magában hordozza, otthont tarthatja a három pontot a bajnok, születhet döntetlen, vagy nyerhetünk is. Ha ez mégsem sikerül, akkor sincs tragédia, hiszen néhány nappal később Szolnokra látogatunk: szeretnénk a két utolsó idegenbeli mérkőzésen legalább egy pontot szerezni – mondta bizakodva Zoufal.

A belépőjegyek megvásárolhatóak a Debreceni Sportuszoda büféjében és sportboltjában.

Hátrányban

A cívisvárosi pólóval kapcsolatos hír, hogy lejátszották a debreceni fiatalok a Komjádi Kupa negyeddöntőjének első mérkőzését hazai pályán, a Ferencváros ellen. A találkozón 10-6-os vendég siker született, így a jövőhét szerdai visszavágóra a zöld-fehéreknek sikerült előnyt szerezniük a 21 éven aluliak kupasorozatában.

HBN-OLAHA


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport
Labdarúgó NB I – Góllövőlista
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája: tovább »
Sajósenye ötöse Bogácson
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Közép csoportjának 27. fordulójában öt [...] tovább »
10 gólt vágott Bodroghalom
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Keleti csoportjának 27. fordulójában öt [...] tovább »
Kajak-kenu Vk, Duisburg – Kizárták a Kovács, Janics párost
Budapest/Duisburg, 2012. május 26., szombat (MTI) - A középfutamot követően kizárták a versenyből az 500 [...] tovább »
Labdarúgó NB II – Bajnok az Eger, 26 év után szerepelhet ismét az élvonalban
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - Az Eger a Debrecen második csapata felett aratott szombati sikerével az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés