2011.10.28 15:41; Frissítve: 2011.10.28 15:41


Útépítések az Új Széchenyi Terv keretében

Budapest, 2011. október 28., péntek (MTI) – A kormány döntése értelmében az Új Széchenyi Terv keretében megvalósul az M43-as gyorsforgalmi út megépítése Makó és a román határ között, illetve a 4. számú főút Hajdúszoboszló és Debrecen közötti útszakaszának, valamint a Vas és Zala megyei 76. számú főút bizonyos szakaszainak burkolaterősítése.

    A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pénteki közleménye szerint a 4. számú főút várhatóan 2012 végére fejeződik be 1,1 milliárd forintból, míg a 76. számú főút 2013 év végéig készülhet el 900 millió forintból.
    Az M43 gyorsforgalmi út Makó-Csanádpalota, Nagylak-országhatár közti 23,1 kilométeres szakasz kivitelezésének eredményeképpen Apátfalva, Magyarcsanád és Nagylak települések mentesülhetnek az átmenő forgalomtól. A kivitelezés várhatóan 2014-ben befejeződik és költsége 65 milliárd forint, amelynek 61 százaléka európai uniós forrásból 39 százaléka magyar forrásból valósul meg. Mivel a beruházás nagyprojektnek minősül, így azt az Európai Bizottságnak is jóvá kell hagynia. A kormány 2011. október 14-i határozatában arról döntött, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nyújtsa be a pályázati dokumentációt Brüsszelbe – közölte az ügynökség.
    A kivitelezés magában foglalja az autópálya 2-szer 2 forgalmi sávval és leállósávval való kiépítését, a kapcsolódó műtárgyak, pihenőhelyek csomópontok megvalósítását.
    Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló fejlesztés Románia magyarlakta területeinek gyorsabb és biztonságosabb elérhetőségéhez járul hozzá. A gyorsforgalmi útszakasz kiépítése a társadalmi és gazdasági kapcsolatok élénkítését, erősödését segíti elő a határmenti térségekben. A fejlesztésekkel szélesíthető a kétoldalú együttműködés a kereskedelem, a turizmus és a közlekedés területén – áll a közleményben.
    Az építési munkák során a helyi vállalkozók bevonásával további munkahelyek teremtése várható. A projekt megépítése után az üzemeltetés is új munkahelyeket teremt.
    A 4. számú főút Hajdúszoboszló és Debrecen közötti útszakasz burkolatának megerősítése várhatóan 2012 végére fejeződik be. A főút fontos szerepet játszik a Budapest-Záhony közötti távolsági forgalom levezetésében, így jelentősen hozzájárul a teher- és a nehéz tehergépjármű forgalom zavartalan közlekedéséhez.
    A Vas megyei főút megerősítése 2013 második félévére várható.  A projekt megvalósítását indokolja, hogy a főút fontos regionális kapcsolatot jelent az M7-es autópálya és a 86-os főút között, összekötést biztosítva az észak-nyugati és déli területek között.
    A közlemény szerint a közúti fejlesztések eredményeképpen a nagyobb teherbíró képességű főutakon megnő az egy jármű által elszállítható rakomány mennyisége, amely következtében csökken a fajlagos energiafelhasználás. Az útminőség javulása és az elkerülő utak egyenletesebb haladási sebességet tesznek lehetővé, ami csökkenti az energia-fogyasztást, továbbá a fejlesztés révén javul a főúthálózat műszaki állapota és közlekedésbiztonsági helyzete.
    Mindkét projekt 85 százaléka európai uniós forrásból, míg 15 százaléka magyar költségvetési forrásból valósul meg.

gry \ gkv

MTI


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Nyirő József újratemetése – A szervezők továbbra is a temetés megtartására készülnek
Budapest/Csíkszereda, 2012. május 26., szombat (MTI) - Nyirő József újratemetésének székelyudvarhelyi [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – Lukács: nem számolnak atrocitással a vasárnapi szertartáson
Budapest/Székelyudvarhely, 2012. május 26., szombat (MTI) - Nem számolnak atrocitással vagy bármilyen erőszakkal a [...] tovább »
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott [...] tovább »
Pomponlányok fesztiválja
Miskolc - Az ország számos pontjáról érkeztek pomponlány-csapatok Miskolcra, a hétvégére, az I. Magyar [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – elengedték Lukács Csabát
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - Öt és fél óra veszteglés után elengedték a korondi rendőrségről [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés