Útban volt neki a tábla, kiszedte és arrébb rakta

Akt.:
Útban volt neki a tábla, kiszedte és arrébb rakta
© Fotó: police.hu
Berettyóújfalu, Mikepércs – A berettyóújfalui rendőrök vádemelést javasolnak a 65 éves férfi ellen. Elég veszélyes játékot játszott.

Egy férfi tett bejelentést 2016. március 6-án 9 óra 21 perckor a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy Mikepércs-Bodóháza felé a vasúti átjáró előtt kihelyezett jelzőtáblát eltávolították a helyéről. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a közlekedési jelzőtábla egy „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” tábla, amelyen a “Vasúti átjáró kezdete” tábla is rögzítve volt. A járőrök adatgyűjtést végeztek, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható N. Istvánt, akit a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2016. március 6-án 8 óra körül autójával a 47-es számú főút irányából a Kond vezér utcát keresztező vasúti átjáróban balra akart kanyarodni, hogy munkavégzés céljából egy ott lévő ingatlant megközelítsen. A férfit a vasúti átjáró előtti jelzőtábla akadályozta a földútra kanyarodásban, ezért azt a földből kihúzta és az ott lévő lakóház kerítésének támasztotta, majd ott hagyta, azért, hogy be tudjon fordulni a házhoz. Egy vasúti dolgozó észrevette, hogy a tábla nincs a helyén, és visszatette azt. A derecskei férfi 9 óra körüli időben ismételten eltávolította helyéről a jelzőtáblát és a lakóház kerítése mellé fektette a földre, hogy a földútra ismét be tudjon kanyarodni. A 65 éves férfi a jelzőtáblát körülbelül egy óra múlva helyezte vissza a helyére, amikor kocsijával visszafelé közlekedett. A vasúti átjáró ez idő alatt teljes mértékben előjelzés és biztosítás nélkül maradt.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a férfi ellen a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészség részére megküldte.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –

Címkék: ,







hirdetés