Úszószövetségi vita – Kozma Dominik is csatlakozott Hosszúékhoz

Budapest – Kozma Dominik is csatlakozott a Magyar Úszó Szövetséget (MÚSZ) bíráló versenyzőkhöz.

“Elérkezettnek látom az időt, hogy kiemelten eredményes válogatott társaimmal egyetértésben kiálljak az ügyért, amely a teljes magyar úszósport jövőjét érintő reformokat hivatott szorgalmazni” – írta a 25 éves úszó csütörtöki közleményében, amelyet a Nemzeti Sport szerkesztőségéhez juttatott el.

“Az elmúlt években sajnálatos módon a Magyar Úszó Szövetség részéről a demokratikusnak semmiképp sem nevezhető, objektivitást gyakran mellőző eljárások, döntések születtek, amelyek megnehezítették a versenyzők és edzőik munkáját, ezzel kockáztatva felkészülésük nyugodtságát és eredményességét az aktuális világversenyekre” – írta a londoni olimpián a 4×200 méteres gyorsváltó tagjaként ötödik, egyéniben Európa-bajnoki bronzérmes úszó.

Az úszószövetség és a versenyzők nyilvános vitáját kedden Hosszú Katinka indította el, aki több dolgot is kifogásolt és számon kért a szövetségen, egyúttal lemondásra szólította fel Gyárfás Tamás elnököt. Másnap Gyárfás sajtótájékoztatón jelezte, hogy nem kíván lemondani, ugyanakkor mindent megtesz majd, hogy a problémákat megoldják. Még aznap előbb Gyurta Dániel, azután Kapás Boglárka szólalt meg az ügyben, jelezve, hogy szerintük is vannak gondok, és “nincs rend” a magyar úszásban. Utóbbi két versenyző egyformán annak a reményének adott hangot, hogy olyan döntések születnek majd a jövőben, “melyek minél előbb szilárd alapokat teremtenek a nyugodt felkészülésünkhöz”. Hozzájuk csatlakozott még szerdán a többek között Bernek Pétert képviselő cég.

Csütörtökön a Verrasztó-testvérek, Evelyn és Dávid is csatlakozott Hosszúékhoz, ezzel egyidőben a MÚSZ kijelentette, konkrétumokat vár a versenyzőktől:

“A sportolók névvel, de akár anonim módon is elmondhatják: kit mi segítene abban, hogy még az eddigieknél is jobb eredményt érhessenek el. A felmérés eredménye nyilvánosságra kerül” – írta közleményében az úszószövetség vezetősége.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés