US Open – Babos vegyes párosban már a nyolc között

New York – Babos Tímea – néhány órával női párosban aratott sikere után – a vegyes párosok második fordulójában is győzött, így partnerével, Bruno Soaresszel bejutott a legjobb nyolc közé a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon.

A magyar, brazil duó a Raluca Olaru, Nikola Mektić román, horvát kettős ellen lépett pályára, s két szettben, 1 óra 17 perc alatt diadalmaskodott.

Az első játszma több fordulatot is hozott, előbb Olaruék vették el Babosék szerváját, 1:3 után viszont sorozatban négy játékot nyert a magyar éljátékos és versenyzőtársa. A szettnek ugyanakkor ezzel még nem lett vége, 5:3 után a román, horvát kettős még kiegyenlített, Babosék 5:5 után 7:5-re megnyerték az első játszmát.

A második szett már lényegesen egyértelműbb volt, ugyanis Babos Tímea és Bruno Soares rögtön brékelt, s magabiztosan tartotta előnyét, majd a rivális adogatójátékát elnyerve zárta le a mérkőzést.

A negyeddöntőben az amerikai CoCo Vandweghe és a román Horia Tecau duója vár majd a magyar, brazil párosra.

Babos korábban Andrea Hlaváckovával az oldalán sikerrel vette a női párosok második fordulóját, s bejutott a legjobb 16 közé.

Eredmény:
vegyespáros, 2. forduló (nyolcaddöntő):

Babos Tímea, Bruno Soares (magyar, brazil, 4.)-Raluca Olaru, Nikola Mektić (román, horvát) 7:5, 6:3

korábban közölt eredmény:

női páros, 2. forduló (a 16 közé jutásért):
Babos Tímea, Andrea Hlavácková (magyar, cseh, 5.)-Raquel Atawo, Sabine Lisicki (amerikai, német) 6:3, 6:4

– MTI –








hirdetés