Üresen áll az egykori debreceni menekülttábor, nincs döntés a sorsáról

Akt.:
Kiürült a befogadóállomás, így nincsenek már menekültek a Sámsoni úton.
Kiürült a befogadóállomás, így nincsenek már menekültek a Sámsoni úton. - © Fotó: Matey István
Debrecen – A debreceni menekülttábor felújítására kapott forrásból 121 millió forintot kellett visszafizetni az Európai Uniónak – tudatta a Naplóval a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal sajtó­osztálya.

A kormány célja, hogy a magyar településeket – köztük Debrecent és a környező településeket is – megóvja a tömeges bevándorlástól, a debreceni befogadó állomást is ezért zárták be – tették hozzá. A hivatalosan Befogadó Állomás Debreceni Telephely, valamint a Mene­kültügyi Őrzött Befogadó Központ nevű létesítmény tevékenységét 2015. december 31-én megszüntette.

A rendőrök használják

Nem sokkal azelőtt, 2015 első félévében azonban felújítási munkákat végeztek a befogadó állomáson: két épületrészt lakóegységgé, családok befogadására alkalmas apartmanokká alakítottak, részleges közmű-rekonstrukciót végeztek, a meglévő szennyvíz-átemelőt korszerűsítették, a transzformátorkapacitást növelték, valamint konténerparkhoz közműellátást építettek ki. A beruházást nagyrészt eu-s pénzből fizették, s mivel a tábor bezárása miatt az öt éves fenntartási kötelezettség meghiúsult, a támogatást vissza kellett fizetni.

befogadoallomas
Fotó: Matey István

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal sajtóosztálya érdeklődésünkre a létesítmény jelenlegi állapotáról is tájékoztatott. Eszerint 11 fő dolgozik a területen, a szükséges állagmegóvási és karbantartási munkákon túl az állandó őrzés is biztosított, átlagosan havi bruttó 3,5 millió forintért.

Továbbra is itt működik a Hivatal Észak-alföldi Regionális Igazgatósága, valamint raktározási feladatokra is hasznosítják az épületeket. A terület és az épületek egy részét a rendőrség veszi igénybe oktatási és kiképzési célokra (– itt folyik a határvadász képzés, amiről már többször írtunk – a szerk.). Az ingatlan további hasznosításáról nem született döntés.

HBN