Ünneplő tömegbe hajtott egy teherautó Nizzában, rengetegen meghaltak

Akt.:
Ünneplő tömegbe hajtott egy teherautó Nizzában, rengetegen meghaltak
© Fotó: AFP
Nizza – Teherautó rohant a Bastille-napot ünneplő tömegbe Nizzában, helyi idő szerint csütörtök este 11 óra körül. A jármű két kilométeren keresztül ment teljes sebességgel az emberek között. Legalább nyolcvanan meghaltak.

A halálos áldozatok között sok a gyerek, mellettük 18 ember sérült meg életveszélyesen. A legfrissebb jelentések szerint a tragédiában 84 ember vesztette életét. A teherautó sofőrjét lelőtte a rendőrség. A hatóságok terrortámadásként kezelik a történteket – írja a Guardian. A hazai külügyminisztérium egy magyar sérültről tud.



Helyi források szerint a támadó a tömegbe lőtt, miközben vezetett. A jármű rakterében gránátokat és különféle fegyvereket találtak, de – meg nem erősített jelentések szerint – a fegyverek hamisak voltak, a gránát pedig nem volt éles.

A teherautó útvonalát infografikán ábrázolták:

Szemtanúk szerint a sofőr cikkcakkban haladt, hogy minél több embert el tudjon ütni. Nagyjából 50 km/h-val hajthatott két kilométeren keresztül. Még vizsgálják, lehettek-e társai.



Egyes jelentések szerint a sofőr nem volt ismeretlen a hatóságok előtt, de nem terrorizmus, hanem lopás és erőszak miatt volt dolga a rendőrséggel.

A támadásért egyelőre egyik terrorszervezet sem vállalta a felelősséget.


FRANCE-ATTACK

Fotó: AFP


(Guardian)


Nizzai tömeges gázolás – A külügyminisztérium egy magyar sérültről tud

Budapest – A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) egy sérült magyar nőről tud a nizzai tömeges gázolással összefüggésben – közölte Menczer Tamás, a tárca szóvivője péntekre virradó éjszaka az M1 aktuális csatornán.


Nizzai tömeges gázolás – Obama terrorcselekménynek minősítette az ámokfutást

Washington – Barack Obama amerikai elnök terrorcselekménynek minősítette a több mint 70 emberéletet követelő nizzai tömeges gázolást csütörtök esti közleményében.


Nizzai tömeges gázolás – A kínai kormányfő elítélte a terrorizmus minden formáját

Peking – A terrorizmus minden formáját elítélte Li Ko-csiang kínai kormányfő és együttérzését fejezte ki a nizzai teherautós tömeggyilkosság áldozatai hozzátartozóinak pénteken Ulánbátorban, az Ázsia-Európa csúcstalálkozó (ASEM) színhelyén.


Nizzai tömeges gázolás – Német államfő: támadás érte a szabad világot

Berlin – A szabad világ elleni támadásnak minősítette a nizzai tömeges gázolást a német államfő.


Nizzai terrortámadás – A kormányszóvivő részvétét fejezte ki

Budapest – A magyar kormány legmélyebb részvétét és együttérzését fejezte ki Franciaország népének és kormányának a nizzai terrortámadás miatt a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.


Nizzai terrortámadás – Iohannis: csak összefogva győzhetjük le a terrorizmust

Kolozsvár – Klaus Iohannis romániai államfő szerint a terrorizmust vissza kell verni, és ezt csak összefogással lehet megtenni.


Nizzai terrortámadás – Áder János részvétét fejezte ki

Budapest – Áder János köztársasági elnök őszinte részvétét fejezte ki a csütörtöki nizzai terrortámadásban elhunyt áldozatok rokonainak és hozzátartozóinak Francois Hollande francia államfőnek küldött táviratában.


Nizzai terrortámadás – Fico: hónapokon át nyugtalanságban fogja tartani a világot a terrortámadás

Pozsony, Ulánbátor – Nem csak Európát, hanem az egész világot hónapokon át nyugtalanságban fogja tartani a nizzai terrortámadás – jelentette ki pénteken Robert Fico szlovák miniszterelnök, és felhívta a figyelmet arra, hogy terrortámadások manapság már a világ minden sarkában előfordulnak.


Nizzai terrortámadás – Spanyolországban félárbócra eresztik a zászlókat és megerősítik a francia határ ellenőrzését

Madrid – Spanyolországban félárbócra eresztik a zászlókat, délben egyperces néma főhajtással emlékeznek az áldozatokra és megerősítik a francia határ ellenőrzését – jelentette be az ügyvezető spanyol kormányfő péntek reggeli rendkívüli sajtótájékoztatóján, amelyen barbárságnak, őrült bűncselekménynek nevezte az előző esti nizzai támadást, és a spanyolok együttérzését tolmácsolta Franciaország felé.









hirdetés