Ünnepi teríték, némi folttal

Ünnepi teríték, némi folttal
© Fotó: Internet
Rég volt már ilyen silány évvégéje a „képre szakosodott” médiának, mint az idei. Illetve innen nézve most már a tavalyi. A csatornák egymást felülmúlva kínálták a portékájukat, elnyűtt filmek garmadát és lestrapált vitaműsoraikat tukmálva a nagyérdeműre. Holott semmitmondó készletüket újból és újból bekeretezte az a hirdetési izmosság, ami a reklám-nyelvet emígyen epigrammázza: „Brutális választék, durván jó árak.” És ezt olyan dölyfösen kiabálja ránk az ötletgazda mintha ő találta volna fel a költői szlogent, hogy „Lesz még egyszer ünnep a világon.” Teheti, mert a régi bölcsesség ma reneszánszát éli: Pénz beszél, kutya ugat. S akkor még némi cinikus vigyorral azt is hozzáteszi: „Mert hülye azért nem vagyok!” Boda István írása.

Ennek az előnevesített evangelistának persze, hogy igaza van, hiszen kínálati standjánál egymást tapossa az érdeklődés. Kell az ajándék, itt van mindjárt a szenteste, tele vagyunk szeretettel, sürget az idő, valahonnan messziről csengettyűz bennünk: „Tegnap harangoztak, holnap harangoznak, holnap után az angyalok gyémánt havat hoznak.” Nem hoztak. Még azt a maradék kis deret is ellopta az idő, ami illúziónk látszatának adott volna némi meghittséget. Viszont egyre, másra figyelmeztetett: „jónak lenni jó”, miközben talán a hatos villamoson eme lelkigyakorlat áhítataként az egyik izgága utas épp szájon vágta a másikat, s ráadásnak még lefújta gázsprével is, mert neki állandóan kezeügyében a brutális választék. És ez még csak az előjáték volt, az ünnep angyali szózata. De hát mit várhatunk? Mi, akik a felkent közszereplők stílusán műveljük magunkat aligha lepődünk meg bármilyen „durvánjó” hírmagyarázaton. Szinte bennük épül a gyűlölet bábeltornya, s olyan hangzavarral tapossák egymást mintha egy kisgazda taggyűlésen készítenék elő a pártszakadást. El is szoktam játszani a gondolattal: te jó Isten, mi lenne, ha ezek alakítanának kormányt, szerveznének mintaállamot, osztanának funkciót saját kényük-kedvükre. A nyugdíjasok kapnának a szemük közé, az Erzsébet-utalvány iróniájáról és leszólásáról nem is beszélve. Ám mindezek ellenére az ünnep mégis csak itt van, volt bennünk, és rá kellett jönnünk, hogy ha emlékeink békéjét akarjuk itthon, saját házunk táján kell keresnünk, ott lelünk rá. Mert miközben a csonkolt fenyő ága és megszáradt bejglik maradékai húznak át ábrándjaimon mégis csak annak élménye maradt meg igazán, amit mi csináltunk magunknak, magunkról a mi közreműködésünkkel. Hányszor láttuk már az Egy magyar nábobot és a Kárpáthy Zoltánt, de ha ünnepeinknek akarunk némi fényt adni, ők sugározzák azt legbensőségesebben. A romantika elnyűhetetlen, s az lesz mindaddig, amíg bennünk is ott virágzik egy kis ágacskája. Várkonyi Zoltán – többek közt – elévülhetetlen érdeme, hogy időtállóan tudta Jókait megfilmesíteni. Fel merte vállalni a mese örömét, megőrizte a hitelét a férfias jellemnek, a törékeny bájnak és olyan hitét a szerelemnek, ami a tisztaságot magyarázza bánatba bújtatott rejtelmeiben is. És micsoda szereplőgárdával! Ez most és mindenkor illik a karácsony hangulatához. Ami viszont árnyékát szórta ránk, az egy elhíresült interjú utóélete. Miként közhírré tétetett, valaki meghekkelte a Pannon Lapoknak adott Orbán-nyilatkozat szövegváltozatát. Magyarán: beleíratott olyasmi is, amit a miniszterelnök nem mondott. Profin ravaszsággal, galád kárörömmel. A következmény? Azok isszák a levét, akik minden bizonnyal vétlenek. Saját praxisomból tudom a tanulságot. Én szerkesztettem, amikor – a Szabadság lapnyomdában készült az újság – egy moszkvai ünnepségről szóló tudósításban ez az elírás szerepelt: „a szovjet állat vezetői”, az állam szó helyett. Azonnal hívtak a pártbizottság elé, s kérték a magyarázatot. Elvtársak – így én – az, történt, hogy abban a sorban a korrektor javított, a szedő – ólommal dolgoztak – az utasításnak eleget téve azt helyrehozta, ezt meg elrontotta. Melléütött az m-nek, a sajtó ördöge t-ét ejtett helyette. Ha a Rákosi-korban történik, nekem annyi, így viszont megúsztuk egy helyreigazítással. Most meg pápábbak a pápánál? Ugyan kérem, Az, aki ezt a sunyiságot elkövette nem a miniszterelnökön akart ütni. A kollégáin. Legalábbis tettének effajta a következménye. Szóval, foltos terítőnél fogyasztottuk az ünnepi lakomát. Szerencsére alig volt több, mint egy üzemi menü. Nem feküdte meg a gyomrunkat…

– Boda István –








hirdetés