Ünnep a reformáció jegyében Balmazújvároson

Ünnep a reformáció jegyében Balmazújvároson
© Fotó: Bánhegyi Zoltán
Balmazújváros – A Balmazújvárosi Református Általános Iskola hatodik osztályos diákjai egy történetben idézték fel a XVI. század mozgalmait.

„A Nagytemplom közelében, a Füvészkert és a Múzeum utca találkozásánál, az egykori lelkészlak ablakrácsába nőtt botanikai ritkaság, egy fává nőtt líciumbokor található. A lícium rendkívül szívós, szárazságtűrő, cserjeszerű növény, amely fává nemigen nő, egy-egy indája azonban ritkán a karvastagságot is elérheti. Debreceni példánya legfeljebb kétszáz éves” – hallhattuk a kezdő gondolatokat, majd a színpadon előtérbe helyezték a líciumbokrot.

Bálint pap és Ambrosius katolikus lelkész itt vitázott egymással. A vita hevében a katolikus fél egy vesszőt szakított le a közeli líciumbokorból, és a földbe szúrta, mondván: „Akkor lesz a ti hitetetkből valami, ha ez a dudva fává nő.” Erre Bálint pap válaszolt: „Akkor fa lészen belőle.” A gallyacska az évszázadok folyamán fává növekedett.

A legendának tehát nincs történelmi alapja, maga a hely viszont fontos szerepet játszott a debreceni reformáció történetében.

A lombos fának az egyik ága

A reformáció bölcsője a német város, Wittenberg. A wittenbergi vártemplomnál kezdődött minden. Luther Márton 1517. október 31-én függesztette ki a vártemplom kapujára a 95 tételt tartalmazó vitaindító dokumentumát, melyben a katolikus egyházzal szembeni kritikáját fogalmazta meg. Kálvin János a reformáció vezéralakja, egyházújító, a protestantizmus svájci ágának, a kálvinizmusnak névadója. Kálvin nézeteivel új utat tört nemcsak a hóban, hanem a vallásgyakorlásban is. Erőfeszítése nem volt hiábavaló.

A Debrecenben álló líciumfa legendájának nincs történelmi alapja, de a reformáció, mint a földbe szúrt gallyacska, az évszázadok folyamán fává növekedett. A Magyarországi Református Egyház ennek a lombos fának az egyik ága.

„A Balmazújvárosi Református Egyházközség gyülekezete és mi, a Balmazújvárosi Református Iskola tanulói a gallyacskái és levelei vagyunk” – zárták a megemlékezést az iskola diákjai.

– Bánhegyi Zoltán –