Ünnep

Akt.:
Kossuth Lajos figurája a Kossuth-díj tetején.
Kossuth Lajos figurája a Kossuth-díj tetején. - © MTI fotó: Koszticsák Szilárd
Az ünnep utáni napokban hajlamosak vagyunk visszagondolni régvolt ünnepekre, mert nálunk magyaroknál a tavasz az évszak, ami kitüntetésekkel, emlékezésekkel és jó hangulatú összejövetelekkel volt teli. Mára ezek közül március 15-e maradt, viszont az arányaiban, mondanivalójában messze túlnőtt a korábbi ünnepléseken. Réti János írása.

A mi generációnk még Forradalmi Ifjúsági Napokat ünnepelt, ami úgy nagyjából összevonva került március 15., március 21. és április 4. a nép felé tálalásra. Ugye a mi időnkben is március 15-e kezdte az emelkedett hangulatot, igaz egy idő után visszafojtották diákünneppé, ami azt jelenti, hogy csak iskolába nem kellett menni, azon kívül „Talpra magyaros, 12 pontos volt, mint mindig. Táncsics bebörtönzéséből adódóan az eseménysorból a Sajtó Napja maradt meg, más egyéb nem kapott különösebb hangsúlyt. Aztán következett március 21., a Tanácsköztársaság ünnepe, amivel úgy istenigazából nem tudtunk mit kezdeni, mert nem éreztük meg, hogy most örülnünk kellene vagy inkább szégyenkezni? Ezért aztán csak úgy „elment” minden évben. Azután április 4-én jött a „nagy durranás” „felszabadulásunk ünnepe”! Díszszemlével, kitüntetésekkel és rengeteg „Kiváló Dolgozó” jelvénnyel. Igaz, pénz is járt hozzá, hogy tudjunk igazán örülni és legyen miből. Március 15-én mindig volt balhé az örökmécsesnél, meg bevittek hangadókat, de nagyobb megmozdulás természetesen nem történt. A Tanácsköztársaságról csak megemlékezések voltak a munkahelyeken, de túlzásba nem vittük. Április 4-én annál inkább! Katonai díszszemle a műfaj minden tartozékával feldíszítve, utána kis sörözés, majd délután „belekóstoltunk” a jutalomba. Annyi „Kiváló Dolgozó” a világon nem volt, mint amennyi itthon összegyűlt azon a napon. És természetesen osztották az egyéb kitüntetéseket is, viszont a Kossuth-díj átadását nem tudták, nem merték levenni március 15-ről. Mára leginkább a Kossuth-díj és egyéb állami kitüntetések átadása maradt a múzeumkerti nagy felhajtás után, aminek az idén, mintha szöveges, azaz verbális része nem lett volna a miniszterelnöki és főpolgármesteri köszöntők után. Csak zene! Természetesen népi és nemzeti! A Parlamentben azután délután következett a kitüntetések, szakmai elismerések átadása az államfő által. A névsorból – mint mindig –következtetni lehetett az állam jövőbeni politikai irányvonalának árnyalataira is. Mert tudtuk, tudogattuk, hogy ez még nem kapott, pedig megérdemelné, de ő igen, csak azt nem tudni, mire fel. De így van ez mindig, ez a rendje a dolgoknak. Van egy kellemetlenkedő mondás, többnyire az elismerésre nem ítéltek között (mindig így volt és így is lesz), mely szerint kitüntetést nem érdemelni kell tudni, hanem kapni. Van benne valami. Ilyen a világ!

Réti János

Címkék: ,







hirdetés