Unikális élmény naplemente után

Máté Bence
Máté Bence - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Máté Bence világhírű magyar természetfotós, az egyetlen, aki ifjúsági és felnőtt mezőnyben is megkapta a természetfotósok Oscarjaként számon tartott fődíjat. Első vidéki városként Debrecen ad otthont a valaha volt legnagyobb kültéri fotókiállításának, ahol csúcsminőségű felületeken láthatjuk lenyűgöző képeit. A fotóművész a Naplónak is interjút adott.

Nem mindennapi kiállításnak lehetnek részesei Debrecenben a Kossuth térre érkezők. Mi a tárlat különlegessége?

Ez egy kültéri természetfotó-kiállítás, ami már önmagában ritka. Olyan installációt kellett csinálni, ami bírja a jégesőt, a havat, az UV-fényt, és azt, hogy nagyságrendileg egymillió ember fogja végigtapogatni egy év alatt. Továbbá ki kellett fejleszteni egy olyan megoldást is, amivel gyorsan összerakható, mert az ország legexkluzívabb tereire visszük el, és minél kevesebb ideig szeretnénk zavarni a gépekkel, autókkal a sétálóövezeteket. Különlegessége még, hogy nagyon sok fotó látható. Ha valaki csak erre jár, akkor úgy is sok információhoz juthat, akkor is, ha öt percet tölt el, de ha valaki az összes képaláírást el akarná olvasni, az mintegy 7-8 órába telne. Összesen 623 fotó van kiállítva 60 üvegtáblán, mely összesen 23,5 tonnát nyom. Érdekesség, hogy a színek, a kontrasztok és a feketék közel állnak ahhoz, amit az ember monitoron lát. Ez mindig nehéz kérdés, főleg olyan technikánál, ami hátulról van megvilágítva. Azt ajánlom, ezt a kiállítást naplemente után nézzék meg, akkor sokkal unikálisabb élményt nyújt: 70 ezer LED világítja meg a képeket hátulról, 24 ezer watt fényteljesítménnyel.

Milyen tematika alapján válogatta össze a képeket?

A legfontosabb feladatom, hogy a magyar állatvilágot és ezáltal a magyar természetvédelmet, a természetre való odafigyelést erősítsem. De mivel tudtam, hogy ez egy megismételhetetlen fotókiállítás, így a nemzetközi képeket sem akartam kihagyni. A képek 45 százaléka magyar, 55 százaléka pedig a többi, mintegy 30 országból származó felvétel. Így magyarországi természeti értékek nagyobb hangsúlyt kapnak. Egy előadás is kapcsolódik a kiállításhoz, mely a Kölcsey Központban lesz. Akik erre eljönnek, többek között megismerhetik, hogy egy-egy kép készültekor milyen vicces történések voltak.

Honnan jött az életébe a természetfotózás iránti vágy?

Szerencsés vagyok, hiszen falun nőttem fel, és annak is a legszélső házában. Így sok olyan ingerrel találkoztam, ami a természet megfigyelése, és ezáltal később a fotózás irányába sodort. Nagyon jól tudtam élni az élet adta lehetőségekkel, szinte már egy rajongótábor is tartozik e köré. Ez annak köszönhető, hogy észrevettem a természet szépségeit, ezt a megfelelő módon dokumentáltam és tálaltam. A saját magam szórakoztatásának az lett a mellékterméke, hogy ebből meg is tudtam élni, és ennek a megfelelő tálalása pedig hozzájárul a fotózás népszerűsítéséhez. Ezek a képek nagyon sok helyen szerepeltek már, de az, hogy most elhozzák az óvodásokat (mutat épp egy csoportra), nagyon jó dolog, ennél nem kívánhat többet az ember. Ez az óvodás csoport itt egy élményhez jut, és lehet, hogy lesz közülük kettő olyan ember, akik emiatt kicsit jobban érdeklődnek majd az állatok iránt: több természetfilmet néznek meg, aztán pedig, amikor pályát választanak, lehet, természeti irányba indulnak el. Sok ilyen visszaigazolást kapok szerencsére, és nemcsak a diákokra, hanem a felnőttekre is hatással van ez a tevékenység.

Számomra az a legizgalmasabb része a fotózásnak, amikor egy oda-vissza válasz van a fotótéma és közöttem. Ez úgy működik, hogy először látok egy jelenetet, ami fotózáshoz nem ideális körülmények között történik. Utána próbálok olyan körülményeket létrehozni, hogy az a jelenet még egyszer lejátszódjon a kamerám előtt. De mivel én nagyon felületesen látom, hogy miként viselkednek az állatok, sokszor előfordul, hogy az út során érdekesebb jeleneteket látok, mint ami a kiindulópont volt. Egy nagyon jó hozadék, hiszen van egy olyan végtermék, ami nemcsak számomra nyújt élvezetet, hanem a közönségnek is – mindez pedig motiválóként hat rám.

Hány kattintásra jut egy jó kép, egyáltalán, mikor mondható egy képre, hogy már jó?

Ezer képből egy az, ami egy ilyen kiállításra bekerül. Ezen a tárlaton van egy-két „gyengébb” kép is, de nagyjából úgy kell elképzelni, hogy ha itt 623 kép van, akkor ez 623 ezer képből lett kiválasztva. Ellenben most van egy nagyon erős átalakulás az akciófotózásban, a folyamatos videóból kivett képkocka már elegendő minőségű lehet. Ezzel akár 500 képet is lehet csinálni másodpercenként, és abból ki lehet venni egy képet. Ezt nem lehet kikerülni, ahogyan a digitális technika alkalmazását sem lehetett. Haladni kell a korral, és az akciófotózásban erre szükség lesz, egész egyszerűen azért, mert az embernek a reakcióideje 200 milliszekundum, ami túl sok ahhoz, hogy megfelelő, egyedi jeleneteket elkapjon. Annyi finomság, apróság van, ami szemmel nem érzékelhető. Még egy csúcstechnológiájú fényképezőgéppel fotózott két kép között is sok idő telik el egy másodpercen belül. Arról nem is beszélve, hogy nem lehet tudni, mikor nyomjuk le a gombot; mert ha már látjuk, hogy valami történik, az már rég késő. Ezért meg kell tanulni az állat tekintetéből olvasni, meg kell ismerni a reakcióit, hogy tudjuk, mi fog történni, és már akkor kattintsunk, amikor még semmi sem történt.

Fotó: Molnár Péter

Óriási szintugrás az, amikor videózás közben el lehet menteni egy másodpercet. A kamera vesz, de nem rögzít, az érdekes pillanatban nyomom a gombot és akkor rögzítem. A cél, hogy olyan pillanatok legyenek kimerevítve, amik érzéseket közvetítenek, valamilyen viselkedést mutatnak be. Zseniálisnak tartom a digitális technika megjelenését, nagyon jó korba született az, aki most akar természetfotós lenni.

Miként zajlik egy éjszakai fotózás?

A fotózásban az a szép, hogy olyan képek születhetnek, amelyeket szabad szemmel nem láthatunk. Vagy azért, mert annyira rövid idő alatt történik az esemény, vagy pedig azért, mert sötét van. Egy éjszakai kép hosszabb ideig készül, akár percekig. Annyi fényt gyűjt be a fényképezőgép, amit a szem nem tud feldolgozni. A technika azonban lehetőséget ad arra, hogy az éjszaka hatását jobban vissza lehessen adni egy képen, mintha szabad szemmel látnánk. Ilyenkor egész estére, akár több napon keresztül is kihelyezem a gépet egy adott helyre. Az állatokat pedig oda lehet csalogatni egy kis élelemmel, vagy szaghatással. Ugyanis ahol az állat egyébként van, az nem jó hely a fotózásra, illetve ott könnyen meg is lehet zavarni. Sokkal jobb, ha én választom ki a helyet, hol szeretném fotózni, és megoldom, hogy odajöjjön önszántából.

Leseket épít, egészen közel merészkedik az állatokhoz. Hogyan néz ez ki a gyakorlatban?

A leseket azért hoztam létre, hogy megfelelő fotókat tudjak készíteni. Vannak a természetfotósra aggatott sztereotípiák, például hogy bemászik a vízbe, nyakig a mocsárba merül, vár a pillanatra. Én ezt teljesen átalakítottam. Általában kényelmes körülmények között végzem a munkám, a várakozás pedig nem feleslegesen eltöltött idő, hanem folyamatos, aktív fotózással telik. A legnagyobb hozadéka ezeknek a leseknek, hogy teljesen más módon lehet megfigyelni az élővilágot. A detektívüveges technikát – azaz, hogy én kilátok, de az állat nem lát engem – azért találtam ki, hogy ne csak fényképezni tudjak, hanem megfigyelni is. Korábban e nélkül a technika nélkül nem lehetett ilyen élményhez jutni, mert a megfigyelőhelyek mind magasra voltak építve, és messze voltak az állatok. A fotózás miatt kitaláltam olyan leseket, amik lent vannak, víz és föld alatt, és detektívüveg van az oldalukon. Megfigyelni és fotózni is lehet pár méterről például egy kanalas gémet vagy fekete gólyát, ami egyébként egy nagyon félénk állat.

Viszont akadnak olyanok is, akik bírálják ezt a módszert, mondván „könnyű így jó képeket készíteni”, vagy úgy vélik, árt az élővilágnak.

Nagyon fontos, hogy az embert kritizálják, mert ha mindig csak azt kapja, hogy nagyon jó, akkor nagyon nehéz egy idő után megítélni a munkáját. Amikor szembekerülök egy kritikával, aminek van valóságalapja, elgondolkodom rajta. Ha viszont nincs, akkor lapozok tovább. Akik azt mondják, így könnyű fotózni, az már inkább vicces a számomra. Nagyon sok adottságom és nagyon sok szerencsém volt az életben, ahogyan rajtam kívül még sok tízezer embernek Magyarországon, akik mégsem tudtak ezekkel élni. Ha globálisan nézem, a leseknek sokkal több a hozadéka, mint amennyi kárt okoznak. Ha beülök a kocsimba, és elütök akaratlanul 150 rovart, vagy a csapból meleg vizet használok, azzal állatokat pusztítok, mert környezetkárosító módon jött létre ez az energia. Szerintem az a legfontosabb, hogy az ember törekedjen arra, hogy a munkájával ne ártson a környezetének, amibe nemcsak a természet tartozik bele, hanem a többi embertársunk is. A lesek óriási haszna, hogy új perspektívákba helyezik a környezet megfigyelését, és a természetvédelmi hasznuk magasan felülmúlja azt, amit esetleg egy környezetben egyébként megfelelően, körültekintően végzett beavatkozás művel. Ez még mindig jobb megoldás, mintha valaki például csak úgy elkezd bóklászni, és az akaratán kívül fészkelő madarakat zavar meg. Ezért is keresem évek óta azokat a lehetőségeket, hogy hogyan tudnék nemzeti parkokkal együttműködni – akár állami szinten, akár nagyobb cégekkel – hogy a lesek építését át tudjuk ültetni a nemzeti turizmusba. Így azokat az élményeket, amiket én is átéltem, egy átlagember is átélhetné turisztikai élményként. Több száz lest csináltunk az elmúlt 20 évben, mindegyik egy-egy prototípust jelenthet.

Mit tudhatunk a Fajbook elnevezésű kezdeményezésről?

A Fajbook egy olyan oldal ahol különböző magyarországi állatfajok lefotózásával lehet versenyezni, akár intézményi szinten is. Nem a fotók minősége számít, csak az, hogy felismerhető legyen rajta az állat és minél többet gyűjtsenek ezekből össze. Az a lényege, hogy az emberek a lakóhelyükön élő állatok megismerésével kezdjék természetvédelmet. Ha az állatokat jobban megismerik, könnyebben tudnak értük a jövőben tenni. A lefotózott állatok képeit online be lehet ragasztani egy 21. századi „Lutra albumba”.

– Vass Kata –


Debrecen - Megérkeztek a csodálatos, nagyméretű installációk a cívisváros főterére, ahol az alkotó Máté Bence, a világ egyik legismertebb természetfotósa személyesen irányítja a rakodást, rendezkedést. Debrecen első vidéki városként ad otthont a páratlan rendezvénynek. Szerda déli ottjártunkkor m...

Debrecen - Alighogy megérkezett a cívisvárosi főtérre Máté Bence természetfotós lélegzetelállító kiállítása, az ez alkalomból felállított pavilon oldaláról máris lelopta valaki a hűtőmágneseket. A pavilon faláról eltulajdonított nagyméretű hűtőmágnesek csak illusztrációk, ezért aki levette őket teg...