Umberto Bossi sírva távozott pártja éléről

Róma, 2012. július 2., hétfő (MTI) – Harminc év után vezért cserélt az Északi Liga szélsőséges olasz párt: a korrupciós vádak miatt lemondott Umberto Bossit Roberto Maroni váltotta fel.

 

Harminc év után távozott a párt alapítója és karizmatikus vezére, Umberto Bossi – adta hírül a hétfői olasz sajtó a szélsőséges jobboldali párt vasárnap este, Milánóban lezárult kongresszusának eredményét. A nyolcezer küldött előtt sírva búcsúzó Bossi kijelentette, “nem az Északi Ligában, Rómában kell keresni a korruptakat és tolvajokat”, szavait azonban kifütyülték. “A gyermek a tiéd!” – a bibliai Salamon királyt idézve adta át a pártot Bossi az új főtitkárnak, Roberto Maroninak, egykori olasz belügyminiszternek, aki 1979 óta Umberto jobbkezének számított. A párt vezetésére egyedül jelentkező Maroni a kongresszuson mondott beszédében az Északi Liga eredeti célkitűzéseihez való visszatérést hirdette meg célként, vagyis az északolasz Padánia függetlenségét és a Rómától való elszakadást. Maroni bejelentette, hogy a párt vissza akarja vonni 22 szenátorát és 59 képviselőjét az olasz parlamentből. Maroni hétfőtől “új korszakot” ígért. Hangsúlyozta, hogy a párt becsületét és egységét akarja helyreállítani. Umberto Bossi áprilisban mondott le, miután az olasz ügyészség vizsgálata kiderítette, hogy az Északi Liga kasszájából tizennégymillió euró a pártvezér családtagjai és közeli munkatársai kiadásait fedezte. Lemondott Bossi fia, Renzo is és kizárták a pártból Francesco Belsito pénztárnokot is, aki drágakövekbe fektette a tagsági díjakat.

Maroni hétfőn a párt megtisztítását ígérte. Az egykor harmadik legnagyobb olasz politikai erő, ötszörös kormánypárt Északi Liga támogatottsága felére esett vissza májusi helyhatósági választásokon.

 

 

hsj \ kto \ ksy

 

MTI

Címkék: