Ulti emlékverseny Nagyrábén, sok-sok ismerőssel

Ultiverseny Nagyrábén
Ultiverseny Nagyrábén - © Fotó: Magánarchívum
Nagyrábé – Jubileumi, huszadik alkalmához érkezett a nagyrábéi hagyományos ultiverseny, amelyet a helyi kártyaklubban rendeztek meg a napokban.

A kártyacsata kezdeményezője Mészáros István volt. A volt barátok és a családtagok az ő emlékére szervezik évről évre a találkozót. A helyi klubtagok mellett Bárándról, Bihardancsházáról, Biharnagybajomból, Bihartordáról, Bakonszegről és Sárrétudvariból érkeztek résztvevők, összesen több mint húszan. Többen már régi ismerősként köszöntötték egymást.

A versenybíróság két fordulóban pontozásos rendszerben bonyolította le a versenyt. Kétszeres véletlenszerű sorsolással alakították ki az asztaltársaságokat, ahol a nyereségek összegződtek. Valamennyi játékos mindvégig versenyben lehetett akár az első helyért is.

A helyiek bánatára a vetélkedésben biharnagybajomi siker született. A vándordíjként felajánlott serleget és jutalmakat, Balogh Béla vehette át. A hazaiak képviseletében a legjobb helyezést Társi László, érte el, ő összesítésben az ötödik lett.

HBN–KS

Címkék: , ,