Ukrán válság – Szabadon járkál Kijevben egy volt kelet-ukrajnai szakadár parancsnok

Kijev – Szabadon járkál Kijevben a Luhanszki Népköztársaság (LNR) korábbi vezetőjének jobbkeze, a kelet-ukrajnai terület szakadár fegyvereseinek egyik volt parancsnoka – közölte szerdán Szemen Kabakajev, az Ukrajna egységét támogató StopTerror ukrán civil szervezet aktivistája.

Kabakajev egy Facebook-bejegyzésében számolt be erről, miután egy belvárosi kávézóban összetalálkozott Szerhij Korszunszkijjal, a luhanszki közigazgatási épületek elfoglalásában részt vevő volt szakadár parancsnokkal. A férfi, aki a magát 2013-ban luhanszki kormányzóvá kikiáltó Valerij Bolotov jobbkeze volt, feleségével ebédelt ott – írta az aktivista. A találkozóról felvétel is készült, amelyet ő feltöltött a Youtube videomegosztó honlapra.

Az aktivista azt írta, hogy Korszunszkij több alkalommal is megjelent sajtótájékoztatókon Bolotov oldalán, sürgette Ukrajna föderalizálását, és javasolta, hogy ismerjék el a Majdanon a tüntetőkkel szemben erőszakosan fellépő belügyi egységek és a Berkut rendőri rohamosztag tagjainak hősiességét.

Megjegyezte, hogy a férfi ismerőse Makszim Sevcsenkónak, az orosz államfő mellett működő emberi jogi tanács tagjának, aki a kelet-ukrajnai felkelés kirobbanása idején Luhanszkban tartózkodott azzal a céllal, hogy segítsen párbeszédet kialakítani Kijevvel. Kitért arra, hogy akkor még nem volt világos a szakadár vezetők számára, “kapnak-e katonai segítséget Oroszországtól”, s Korszunszkij puhatolózott Sevcsenkónál, hogy “lesznek-e zöld emberkék ugyanúgy, mint a Krímben?”.

Az aktivista szerint a beszélgetés során a volt szakadár parancsnok sokáig bizonygatta, hogy Ukrajna egységét támogatja, emellett megmutatott egy, az ukrán belügyminisztérium pecsétjével ellátott dokumentumot, amely igazolja, nincs eljárás ellene, illetve nem szerepel a bűnügyi nyilvántartásban sem.

Kabakajev furcsállta, hogy Korszunszkij nyugodtan autózik Lexus márkájú gépkocsijával Kijevben, és kávézóban ebédel a feleségével.

Hozzátette: a találkozó után felhívta az ukrán biztonsági szolgálatot (SZBU), ahol azt a választ kapta, hogy Korszunkszkij ellen nem folyik bűnvádi eljárás. Nem sokkal később beszélt Anton Herascsenko belügyminiszteri tanácsadóval, aki később közölte a saját Facebook oldalán, hogy kérvényezte a volt szakadár őrizetbe vételét az SZBU-nál.

– MTI –








hirdetés