Újszülöttjének megölésével vádolt nő pere kezdődött meg Debrecenben

A tárgyaláson
A tárgyaláson - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen, 2015. június 30., kedd (MTI) – Újszülöttjének megölése miatt előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel megvádolt hajdúszoboszlói anya pere kezdődött meg a Debreceni Törvényszéken kedden.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádirata szerint N. Szilvia elsőrendű vádlott és S. Dávid másodrendű vádlott 2013 májusában ismerkedett meg. 2014 márciusában a fiatal nő terhességi tesztje pozitív lett.

Elhatározták, hogy semmiképpen nem fogják a gyereket megtartani, de miután orvosra nem volt pénzük, úgy döntöttek, “minden olyan dolgot el fognak követni, ami a gyerekre ártalmas lehet”. Az interneten nézték meg, hogy mi ártalmas egy magzatnak, azt szerették volna elérni, hogy a gyerek meg se szülessen, a terhességet pedig szüleik előtt is titkolták – tartalmazza a vádirat.

N. Szilvia 2014. július 8-án este egyedül volt a lakásban, amikor a szülés megindult. A fürdőkádban állva megszülte a gyereket, ezután bántalmazta, majd törülközőbe csavarva a fürdőszoba padlójára tette. Mobiltelefonjáról először édesanyját értesítette, majd amikor ő megérkezett, hívta a mentőket, akik aztán bejelentést tettek a rendőrségre.

A vádirat szerint az újszülött élve született, bántalmazás nélkül a szülést követő szakszerű ellátással életben tartható lett volna. A bántalmazás és a sértett halála között közvetlen ok-okozati összefüggést állapítottak meg, a sérülések olyan súlyosak voltak, hogy a csecsemő életét az időben érkező szakszerű orvosi segítségnyújtás sem menthette volna meg.

N. Szilviánál – aki személyiségzavarban szenved – súlyos fokú depressziós állapot alakult ki a cselekmény elkövetése után – rögzíti a vádirat.

A tárgyaláson az elsőrendű vádlott nem tett összefüggő vallomást, de kérdésekre válaszolt, és azt mondta, hogy felelősnek érzi magát, amiért nem hívott segítséget. A másodrendű vádlott élt a hallgatás jogával. A tárgyalás csütörtökön folytatódik.

– MTI –








hirdetés