Újra sláger a készpénz

Újra sláger a készpénz
© Illusztráció: AFP
Debrecen – Ahhoz, hogy utolérjük a Nyugatot, először is a jövedelmeknek kellene felzárkózniuk.

Egy átlagos magyar az éves fizetésének közel háromszorosát elérő megtakarítással rendelkezik, azonban ha az egy főre eső megtakarítást nézzük, akkor tizedannyija van, mint egy nyugatinak. Ráadásul még mindig sok készpénzt tartunk.

Némi mentség…

Az legalább mellettünk szól, hogy igazán nagy arányban tartunk befektetési jegyeket és állampapírokat. De ahhoz, hogy utolérjük a Nyugatot, először is a jövedelmeknek kellene felzárkózniuk. Az OECD minden évben közzéteszi frissített adatait, amelyből kiolvasható, hogyan is néz ki Európában a megtakarítási piac. A válságot követően érthető módon a lakosság is óvatosabb szemléletre váltott, a hitelek helyett a megtakarításokra helyeződött a hangsúly. Magyarországon is ez a tendencia érvényesült, 2015 végére a lakosság likvid pénzügyi vagyona 25,3 ezer milliárd forintot tett ki. Önmagában ez a szám persze nem sokat mond, érdemes azt valamihez viszonyítani; például a lakosság éves fizetéséhez.

Mihez képest?

A háztartások hazánkban az éves átlagos fizetésük 2,8-szorosát elérő megtakarítással rendelkeznek. Természetesen óriási különbségek vannak az egyes háztartások között, nagyobb számban találunk olyanokat, melyek nem is tudnak megtakarítani, míg van egy szűk csoport, akik jóval az átlag felett képesek félretenni. Nemzetközi viszonylatban viszont igazán jól állunk, a régiós átlag 2,38, vagyis a versenytársak közül pozitív értelemben lógunk ki a sorból. A lemaradásunk viszont kézzel fogható a mediterrán és nyugat-európai országokhoz képest, míg mi az éves fizetésünk közel háromszorosának megfelelő megtakarítással rendelkezünk, addig a fejlettebb országokban 5-6-szoros megtakarítások tekinthetők átlagosnak. A két végletet Európában egyébként Észtország és Hollandia jelenti, ahol 1,15-szörös és 9,44-szeres a megtakarítások keresetekhez viszonyított aránya.

HBN








hirdetés