Újra megvillantotta remek rúgótechnikáját Farkas Balázs

Akt.:
Farkas Balázs
Farkas Balázs - © Fotó: Matey István
Balmazújváros – Az egyre jobb formába lendülő balmazújvárosi játékos élvonalbeli ellenlábassal találkozna az MK-ban.

Négy Hajdú-Bihar megyei együttes sikerében reménykedhettünk a Magyar Kupa szerdai játéknapján, ám a Berettyóújfalu, a Hajdúböszörmény, valamint a Sárrétudvari elvérzett, egyedül a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő maradt talpon. Feczkó Tamás fiai a harmadosztályú Tarr Andráshida otthonában vizitáltak. A hajdúságiak Vajda Sándor révén szerezték meg a vezetést a 36. percben. A második félidőben Farkas Balázs duplázta meg a vendégek fórját. A 3–0-s végeredményt Farkas állította be a 81. minutumban.

Nehezítő körülmények

– Úgy érzem, teljesen megérdemelt győzelmet arattunk, megfelelő koncentrációval álltunk hozzá az összecsapáshoz – jelentette ki a Naplónak Farkas Balázs. – Nagy jelentőséggel bírt, hogy melyik gárda lövi az első gólt a találkozón. Ugyan a pálya talaja közel sem volt ideális, ennek ellenére sikerült alkalmazkodnunk a körülményekhez. Helyzetünket a hosszú utazás sem könnyítette meg, de ezzel is sikerült megbirkóznunk. A továbbjutásnak köszönhetően jókedvűen telt a hazaút. Hogy meddig juthatunk el a sorozatban? Mindig a következő ellenfélre kell fókuszálnunk, ám nagyon örülnék neki, ha egy élvonalban edződő együttessel is összemérhetnénk az erőnket. Nagyon boldog vagyok, hiszen hosszú kihagyásom után először a hétközi kupameccsen lehettem a gyepen a kezdő sípszótól az utolsó percig. Kétszer vettem be az ellenfél kapuját, a második találatom szabadrúgás után született. Az edzéseken sokat gyakorlom a pontrúgásokat. A sikeres szabadrúgáshoz a technikai tudás mellett pszichésen ugyancsak rendben kell lennie az embernek.

Élvonalbeli álmok

A 28 esztendős játékost korábban sokan a magyar labdarúgás egyik legnagyobb tehetségeként könyvelték el, de az utóbbi években rengeteg problémával kellett megküzdenie.

– Vannak rövid távú és távlati céljaim. Jelenleg arra összpontosítok, hogy minél előbb utolérjem magam. Kiválóan érzem magam a Balmazújvárosban, remek közösségbe kerültem. Reményeim szerint lesz lehetőségem még az NB I-ben bizonyítani a tudásomat. Úgy tervezem, hosszú évekig fogok még futballozni – zárta mondandóját a háromszoros válogatott játékos.

HBN-BÁ



Négyen részesei a kupa(k)tanácsnak

Balmazújváros – A Balmaz esélyesként várja az „MK-randevút”, míg a berettyóújfaluiak meglepetésben reménykednek.




További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek