Újra Debrecenben az ország fiatal vívótehetségei

Újra Debrecenben az ország fiatal vívótehetségei
© Illusztráció: Matey István, archív
Debrecen – Immáron hatodik alkalommal ad otthont Debrecen a felsőoktatási hallgatók legnagyobb küzdelmének, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Vívó Országos Bajnokságnak (MEFOB) április 1. és 3. között. A torna a Debreceni Egyetem és a Debreceni Vívóklub közös szervezésében valósul meg, helyszínét a Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont biztosítja.

Az évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő viadal kinőtte a bajnokságok korábbi helyszínéül szolgáló Békessy Béla vívócentrum kereteit, így ez évben a tavaly átadott, impozáns Egyetemi Sportcsarnokban léphetnek pástra a versenyzők. Az esemény fővédnökei Prof. Dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöke, Prof. Dr. Jávor András, a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese, illetve Dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair-Play Bizottság elnöke.

A három napos rangadó során a hazai felsőoktatási intézmények legjobbjai mérik össze tudásukat férfi-, női párbajtőr, tőr és kard egyéni, illetve csapat versenyszámokban is. Pénteken 11 órakor a férfi párbajtőrözők egyéni küzdelmével indul a torna. Szombaton 11 órától a tőrözőké a szerep, majd vasárnap 10 órától a kardozók lépnek pástra, a bajnoki aranyért versenyezve. Az esemény utolsó napja a néhány éve debütáló és nagy sikernek örvendő Universitas váltóval zárul. A váltóban 6 főből álló csapatok vesznek részt, minden fegyvernemből 1-1 ember, és a csapatversenyekhez hasonlóan öt találattal vívnak tovább egymással a párok, az asszók 30 tusig tartanak.

A tavalyi évben a Budapest Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem és a Debreceni Egyetem fej-fej mellett végzett az összesített táblázat elején, megelőzve az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatóit. Idén is rendkívül szoros mérkőzések várhatók az aranyérmekért.


A verseny programja:

Április 1. péntek

  • 11:00 Férfi párbajtőr egyéni
  • 12:00 Női párbajtőr egyéni
  • 15:00 Férfi párbajtőr csapat
  • 15:00 Női párbajtőr csapat

Április 2. szombat

  • 11:00 Férfi tőr egyéni
  • 12:00 Női tőr egyéni
  • 15:00 Férfi tőr csapat
  • 15:00 Női tőr csapat

Április 3. vasárnap

  • 10:00 Férfi kard egyéni
  • 11:00 Női kard egyéni
  • 14:00 Férfi kard csapat
  • 14:00 Női kard csapat
  • 15:00 Universitas váltó








hirdetés