Újjáélesztik a Kistemplom orgonáját

Akt.:
Újjáélesztik a Kistemplom orgonáját
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A reformáció emlékévében, 2017-ben újra megszólalhat a Csonkatemplom hangszere.

Idén és jövőre egyaránt 40-40 millió forinttal támogatja állami forrásból a Reformáció Emlékbizottság a debreceni Kistemplom több mint 130 éves orgonájának felújítását. Ez az összeg elég arra, hogy 2017-ben, a reformáció emlékévében ismét megszólaljanak a sípok – jelentette be egy a helyszínen tartott sajtótájékoztatón Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. Az egyházi vezető elmondta: a teljes körű renováláshoz ezen felül további 60-70 millió forintra lenne szükség, melynek előteremtésére gyűjtést indítanak. Arról is beszámolt, hogy az egyházközség évtizedek óta spórolt már erre, jótékonysági koncerteket is tartottak, de belátták, hogy tisztán saját erőből nem képesek ezt megvalósítani.

Lemásolt orgona

A püspök beszámolójából kiderült, hogy az orgona megépítésére 1862-ben pályázatot írtak ki. A több terv közül a debreceni születésű Kiszel Istvánét fogadták el, aki azonban nem tudott rögtön hozzákezdeni a hangszer megépítéséhez, mert megbízták a nagytemplomi orgona átépítésével. Az a mnunka olyan jól sikerült, hogy a debreceni Református Egyház ösztöndíjjal 1871-ben külföldi tanulmányútra küldte az orgonaépítőt, hogy Európa nagyvárosaiban az akkor korszerűnek számító orgonákat tanulmányozza. Kiszel István – egy hosszabb franciaországi kitérő után – Genfben, Kálvin templomában, a Szent Péter katedrálisban találta meg azt az orgonát, amelynek a mását végül megépítette a debreceni Kistemplomban.


Fotó: Derencsényi István Fotó: Derencsényi István ©

A szükséges pénzt egy debreceni özvegy polgárasszony, Auer Andrásné biztosította, aki 1861-ben tízezer arany forintot ajánlott fel erre végrendeletében.

Elfogyó alkatrészek

A mester, Kiszel István az ünnepélyes átadás előtt, 1880-ban váratlanul meghalt. Művét így 1881-ben segédje, Docekál József adta át, aki karbantartója lett az orgonának, majd később megkárosítója is, ugyanis több sípsort kivett és értékesített. Később több orgonajavító sípsorokért cserébe javította az orgonát, de fizettek a templom felújításért is sípokkal, így szinte teljesen eltűntek a nyelvsípsorok. Mindössze kettő maradt meg a tizenegyből. Szintén hiányzik a négy regiszterrel rendelkező harmónium mű is, amely a főműhöz tartozott. Az első világháborúban a homlokzati principal sort elrekvirálták, amelyet igénytelen anyagú és méretű sípokkal pótoltak. A folyamat odáig vezetett, hogy az 1980-as években szólt utoljára az orgona, akkor is csak bizonyos százalékig volt használható, majd az 1990-es évek elején elhallgatott a hangszer.

A felújításra több terv is született. A restaurálás 2003-ban megkezdődött, de anyagi fedezet híján kisebb munkálatok elvégzése után félbeszakadt.

Színes zenei élet

Papp Tibor, a Debrecen Kistemplomi-Ispotályi Egyházközség lelkipásztora arról beszélt, hogy a hamarosan megkezdődő felújítás után a Kistemplom is hozzájárulhat Debrecen zenei életének színesítéséhez. A nagy múltú hangszer nemcsak a liturgikus alkalmakat teszi majd méltóbbá, hanem egy új koncerthelyszínt is ad a belvárosnak és vonzóvá teheti a Kistemplomot számos fellépő előtt. A tervek szerint 2017. után, az idegenforgalmi szezonban délidőben rendszeres ingyenes orgona koncerteket akarnak tartani, a helyiek és a turisták örömére – tette hozzá a lelkipásztor.


Fotó: Derencsényi István Fotó: Derencsényi István ©

Sárosi Dániel orgonaművész kijelentette, hogy a Csonkatemplom orgonája az egyik legjelentősebb műemlék orgona az országban, ami elsősorban annak köszönhető, hogy mesterműről van szó, mely az elmúlt egy évszázadot különösebb átalakítás nélkül vészelte át. Reményei szerint a megújulás után rendszeresek lesznek az orgonaversenyek, fesztiválok a Kistemplomban.

HBN-OCs

Címkék: , ,







hirdetés