Ujhelyi: az Európai Parlament megnöveli az ingyenes Interrail program költségvetését

Brüsszel – Megszavazta nemrég az Európai Parlament (EP) az ingyenes Interrail vasúti bérlet ötletére épülő uniós kezdeményezés jövő évi költségvetésének növelését, így 2018-ban már több ezer magyar fiatal részese lehet a programnak – közölte vasárnap Ujhelyi István szocialista EP-képviselő.

Ujhelyi az MTI-hez is eljuttatott közleményében arról számolt be, hogy az EP a költségvetési csomag részeként megszavazta, hogy összesen 12 millió eurós keretből működhessen a program, amely így “az ellendrukkerek várakozásával ellentétben nemhogy elsorvad”, hanem “új szintre emelkedik”.

A Move2Learn, Learn2Move nevű, tavasszal útjára indított program azon az elképzelésen alapul, amelynek értelmében 18 éves korában minden uniós állampolgár kapott volna egy bizonyos időszak alatt korlátlan utazásra jogosító Interrail vasúti bérletet.

Az eredeti javaslatot az Európai Bizottság lényegesen átalakítva valósította meg, a tervezettnél sokkal kisebb büdzsével. Az ingyenes utazást biztosító jegyeket most azok a 16 év feletti diákok kapják, akik a legjobb projekteket nyújtják be. A nyertesek bármilyen közlekedési módot igénybe vehetnek, s utazhatnak csoportosan – iskolai kirándulás keretében – és egyénileg is.

Ujhelyi István, az EP közlekedési és turisztikai bizottságának alelnöke “magyar sikerként” értékelte a projekt költségvetésének emelését, és rámutatott, hogy “ez történik, ha szabadságharc helyett partnereket keresünk Brüsszelben”.

“Ilyen az, amikor nem kuruckodó plakátforradalmat vezetünk az európai közösséggel szemben, hanem a magyarok érdekét szem előtt tartva tárgyalunk, partnerséget keresünk és ajánlunk az európai közösség többi tagjának” – írta a szocialista politikus, az eredeti kezdeményezést elsőként felkaroló képviselők egyike.

– MTI –








hirdetés