Újból vesz magához folyadékot az Oroszországban bíróság elé állított ukrán pilóta

Moszkva – Felhagyva “száraz” éhségsztrájkjával ismét vesz magához folyadékot az orosz fogságban lévő Nagyija Szavcsenko ukrán főhadnagy és parlamenti képviselő – közölte csütörtökön a Twitteren jogi képviselője, Nyikolaj Polozov.

Szavcsenkót Oroszországban azzal a váddal állítottak bíróság elé, hogy bűnrészes a kelet-ukrajnai szakadár területen életét vesztett két orosz újságíró halálában. Az ukrán katonanő nem ismeri el sem a bűnösségét, sem az orosz bíróság illetékességét.

Másik ügyvédje, Mark Fejgin szerint Szavcsenko – mint arról a RIA Novoszti hírügynökség beszámolt – Petro Porosenko ukrán elnök hozzá intézett kérésére hagyott fel a “száraz” éhségsztrájkkal. Fejgin, ugyancsak a Twitteren, azt közölte, hogy az államfő miniszteri posztot ajánlott fel ügyfelének.

Porosenko szerdán bejelentette, kész mindent megtenni, hogy Szavcsenko hazatérhessen, egyebek között kész a fogolycserére is. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön közölte: a Kreml tudomásul vette Porosenkónak a Szavcsenko kicserélésével kapcsolatos kijelentését, mint ahogy az ügyvéd közlését is, miszerint a vádlott enyhített az éhségsztrájkján.

A 34 éves Nagyija Szavcsenko 2014-ben – a kelet-ukrajnai harcok kirobbanásakor – szabadságra ment az ukrán légierőtől, és belépett a kelet-ukrajnai szakadárok ellen harcoló Ajdar önkéntes alakulatba. Moszkva azzal vádolta meg, hogy bűnrészes egy Luhanszk megyei aknatámadással megölt két orosz tévés halálában, mert az újságírók tartózkodási helyének koordinátáit megadva ő irányította rájuk a tüzet. Szavcsenko viszont kitart amellett, hogy a tévések halálakor ő már a luhanszki szakadárok fogságában volt.

Amíg az ügyészség 23 évi szabadságvesztést kért Nagyija Szavcsenkóra, addig az ügyvédjei a felmentését szeretnék elérni. Az oroszországi Donyeck városi bírósága március 21-22-re tűzte ki az ítélet kihirdetését.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés