Újabb salakos sztárparádé

Kép a lengyel Extraligából: Loktajev az élen
Kép a lengyel Extraligából: Loktajev az élen - © Fotó: Falubaz.com
Debrecen – A jövő és napjaink klasszisai mérik össze tudásukat a junior Európa-bajnoki elődöntőben május 25-én, pünkösdhétfőn Debrecenben.

A kontinensviadalon 10 ország 16 vaspapucsosa küzd a továbbjutást jelentő első öt helyért. Annak ellenére, hogy mindössze öt szövetség küldte el eddig a hivatalos nevezést, már most kijelenthető, nagyon nagy versenyre van kilátás.

Bár 21 éven aluliak küzdenek, a mezőnyben már kiforrott, rendkívül tehetséges salakszórók is lesznek, elég megemlítenünk a lettek kiválóságát, Andzejs Lebedevst, aki a debreceni közönség egyik nagy kedvence. A lengyel Extraliga egyik sztárcsapatának, a Falubaz Zielona Góra meghatározó alakja Olekszander Loktajev, akiért az orosz szövetség nagy csatát vívott az ukránokkal, ám az utóbbiak nevezhették az Eb-re. Szintén keleti szomszédunkat képviseli majd Sztaniszlav Melnicsuk, aki évek óta a felnőtt nemzeti válogatott tagja, így komoly erőpróbákon edződött.

Magyarországot Benkő Roland és Tabaka Róbert képviseli, Szlovéniából Nick Skorja, míg Szlovákiából Mikhal Tomka érkezik a Gázvezeték utcai salakstadionba.

Nem hivatalos információk szerint Csehország is a legjobbjait küldi harcba Debrecenben, a Világkupán is megcsodált Eduard Krcmar, illetve a tavalyi 19 éven aluliak Eb-döntőjének résztvevője, Zdenek Holub is motorra ül Debrecenben.

A startlistán négy hely van Lengyelország képviselőinek fenntartva, de még nem tudni, kik indulnak a viadalon.

HBN-BN








hirdetés