Újabb részleggel bővít az NI

Akt.:
Elhelyezték az NI negyedik épületének alapkövét
Elhelyezték az NI negyedik épületének alapkövét - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Elhelyezték a National Instruments negyedik épületének alapkövét a debreceni Határ úti ipari parkban.

– Az elmúlt 4 évben Debrecen az egyik legvonzóbb befektetési célponttá vált Magyarországon – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Debrecenben, pénteken. A tárca vezetője erről akkor beszélt, amikor letették az elektronikai alkatrészek, eszközök, számítógépes kártyák gyártásával foglalkozó National Instruments (NI) új részlegének és szolgáltató központjának alapkövét. A várhatóan 2019 végére elkészülő beruházás 5,4 milliárd forintba kerül, melynek megvalósítását a kormány 2 és fél milliárd forinttal segíti. Az új egységekben 210 új munkahely jön létre. Az amerikai NI jelenleg több mint 1500 embert foglalkoztat hazánkban.

A legalacsonyabb adók

Szijjártó Péter kiemelte, hogy miközben a modern kori ipari forradalom közepette a nagy nemzetközi vállalatok beruházásaiért „öldöklő” verseny zajlik, Magyarországon mára Európa legversenyképesebb beruházási, befektetési környezetét sikerült létrehozni. Európában ma hazánkban a legalacsonyabbak az adók – mondta.

Szerinte a sikerekhez például rugalmas munkaerőpiacra, duális szakképzésre, valamint a felsőfokú mérnök-, és informatikus képzések megerősítésére is szükség volt. Egyebek mellett ennek köszönhető a 4 százalék fölötti, fenntartható gazdasági növekedés és a rekord alacsony (3,8 százalékos) munkanélküliség – állította.

n44Fotó: Derencsényi István

– Megszabadultunk attól a régi közgazdasági dogmától, mely szerint vagy a bérek emelkednek, vagy a versenyképesség javul. Mi azt mondjuk, hogy nem kell a kettő között választani. Ehhez a vállalati adóterheket szükséges csökkenteni. A szociális adót (27 százalékról 19 és fél százalékra) mérsékeltük – fogalmazott.

A 21. nagyberuházás

Az amerikai NI most induló debreceni, 5,4 milliárd forintba kerülő, (a kormány által 2 és fél milliárd forinttal támogatott) beruházásáról elmondta: a gyártórészleg bővítésével és egy új regionális szolgáltató központ létrehozásával 210 új munkahely jön létre, ahová a cég elsősorban diplomás, legalább két idegen nyelvet beszélő fiatalokat vár. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok a második legnagyobb beruházó Magyarországon, 1700 tengerentúli vállalat, több mint 100 ezer magyarnak ad munkát.

A miniszter végül hangsúlyozta, hogy az elmúlt 4 évben összesen 140 milliárd forint értékben, 21 beruházást tudtak Debrecenbe hozni, melyek nyomán 3791 új munkahely jött létre.

Szárnyal a gazdaság

Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárcanélküli miniszter beszédének elején a 2000-es évet idézte, amikor a mai Határ úti ipari park helyén még téglavető gödrök és elhanyagolt sportpályák, gazos teniszpályák fogadták a befektetőket. Ennek ellenére a National Instruments meglátta a jövőt, az automatizálást, az elektronikát, a digitalizációt. Akkor még autópálya kapcsolat sem volt – emlékezett. Úgy fogalmazott, hogy azóta nemcsak a szóban forgó terület hanem az ország és Debrecen is alaposan megváltozott.

Érezhető az a váltás, amely a magyar ipar szerkezetében mostanában bekövetkezik. Egyre többen automatizálnak, digitalizálnak”

– mondta. Hozzátette: ennek ellenére sokaknak semmi sem elég jó, pedig most történelmi mélyponton áll a munkanélküliség, az ország költségvetése egyensúlyban van, többletet mutat a külkereskedelmi-, és a folyó fizetési mérleg és tavaly rekordnagyságú, 14 százalékos volt a reálbér növekedés.

A NI utat mutatott

Papp László, Debrecen polgármestere szerint az NI 17 évvel ezelőtti megjelenése, az általa képviselt személet ráirányította a figyelmet arra, hogy milyen nagy lehetőség rejlik az innovatív, tudásalapú gazdaságban, azzal az egyetemi háttérrel, amellyel a város rendelkezett. A National Instruments a várossal együtt erősödött, lerakta a modern gazdaság alapköveit – jelentette ki.

plFotó: Derencsényi István

A városvezető kiemelte, hogy egy kormányzati cikluson belül soha nem érkezett még annyi kormányzati támogatás Debrecenbe, mint az elmúlt 4 évben, a Fidesz-KDNP kormány ideje alatt.

Kedvezőek a feltételek

Alex Davern, a National Instruments Corporation elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy az NI fontosnak tartja a magyarországi innováció erősítését. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány stratégiai céljaival összhangban, valamint a Magyarország által kínált kedvező beruházási környezetet figyelembe véve döntött úgy a vállalat, hogy további befektetéseket hoz Debrecenbe.

– Orosz Csaba –