2011.10.24 17:19; Frissítve: 2011.10.24 17:19


Újabb rangadó vár a Factumra

Újabb rangadó vár a Factumra Újabb rangadó vár a Factumra
Debrecen – A többnyire fiatalokból álló Factum kosarasai tisztességgel szeretnének helyt állni.

A bravúros szombati győzelmet követően (Factum-SZEDEÁK 94-91), kedden 18 órától ismét nagy küzdelem vár a csapatra, hiszen a Szolnoki Olaj KK látogat a cívisvárosba.

A legutóbbi bajnok, kupa- és Szuperkupa-győztes alakulat a nemzetközi kupaszereplés miatti halasztást követően érkezik az Oláh Gábor utcába, ahol vélhetően eddigi két bajnoki győzelmét háromra akarja növelni. A vendégek az elmúlt héten bejutottak az EuroChallenge főtáblájára és reményeik szerint a debreceni mérkőzést is sikerrel veszik. A nyáron minőségi játékosokkal tudtak erősíteni, így nem kérdés, hogy ismét a bajnoki címért küzdenek.

Bármi megtörténhet

Ez sajnos nem mondható el a több U23-as játékost a soraiban tudó Factumról, a fiatalok még csak ízlelgetik az első osztályt. Viszont akaraterőben és győzni akarásban nem szenvednek hiányt, ezt szombaton be is bizonyították.

- Egy remek játékosokból álló Szegedet győztünk le, végig csapatként küzdöttünk! Hogy kedden mi lesz, arra senki sem tud pontos választ adni, a lényeg, hogy mi mindent el fogunk követni – mondta Szabó Miklós, a debreceniek játékosa.
A Szeged felett aratott bravúros győzelem, melyet csak az utolsó pillanatokban szerzett meg a csapat, talán lendületet adhat a játékosoknak, hiszen ők is ismerik a mondást, miszerint a sportban bármi megtörténhet. És ez miért ne lehetne igaz a bajnoki címvédő ellen is?!

HBN-PZ


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Factum Sport
Péntektől vasárnapig Kecskeméten döntőzik a Factum U23
A mieink bejutottak az országos 8 csapatos döntőbe, így a Factum Sport Debrecen U23-as gárdája is ott vitézkedik [...] tovább »
A Factum Berettyóújfaluba megy
A kosaras idény NB I A-s része a Factum Sport Debrecen számára a megszerzett 10. hellyel befejeződött, ám az [...] tovább »
Jónak mondható idényt zárt a Factum
Kosárlabda - A kezdeti nehézségek ellenére mindenki elégedett a klubnál az elvégezett munkával. tovább »
Hosszabbításban kapott ki a Factum
Kosárlabda - Egy hosszúra nyúlt mérkőzéssel búcsúztatták a 2011-12-es idényt a debreceni kosarasok. tovább »
Győzelemmel búcsúzna a Factum a bajnokságtól
Kosárlabda - A huszáros hajrát követően nyugodtan játszhatnak a debreceniek a Paks ellen. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés