Újabb partner a mérnökképzésben a Debreceni Egyetemen

Akt.:
Újabb partner a mérnökképzésben a Debreceni Egyetemen
© Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Komoly fejlesztés előtt áll a műszaki képzés, a város is profitálhat belőle.

A fenntarthatóság, a legmodernebb technológia és a következő generációnak történő tudásátadás szempontjából is jelentős az az együttműködési megállapodás, melyet hétfőn írt alá a Debreceni Egyetem és a német Thyssenkrupp Presta Hungary Kft. a felsőoktatási intézményben.

Marc de Bastos Eckstein, a Thyssenkrupp ügyvezetője elmondta, az egyezmény célja, hogy a debreceni hallgatók támogassák a mérnöktudományok területét. A cég a debreceni beruházására 35 millió eurót fordít, mely mintegy 11 milliárd forintnak felel meg. – Az építkezés pár hét múlva véget ér, így április és május környékén már tudunk alkalmazottakat felvenni, összesen 250 új munkahelyet teremtünk – mondta az ügyvezető. A Thyssenkrupp debreceni gyárában a legmodernebb rugókat, alkatrészeket és stabilizátorokat fogják előállítani, amelyeket a legnagyobb autómárkák használnak.

Fotó: Molnár Péter Fotó: Molnár Péter ©

– Ezt a lépést történelminek is mondhatnánk. Tudniillik, az ezzel a céggel kötött együttműködési szerződés nemcsak arra szolgál, hogy a hallgatóinknak állást teremtsen, hanem különböző innovációs és kutatási projektekben is együtt tudunk részt venni – hangsúlyozta Pintér Ákos, a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese. Hozzátette: ez az együttműködés a vállalatnak, a városnak és az egyetemnek egyaránt hasznos lesz.

Fotó: Molnár Péter Fotó: Molnár Péter ©

Debrecen is profitál

Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere kiemelte, a műszaki képzés fejlesztése és a cívisváros gazdaságfejlesztése teljesen összehangolható. Elmondta, az egyetem ipari partnerekkel való kapcsolata kiemelkedő, amit a város és az intézmény egysége tovább erősít. Mindez jelentős verseny­előnynek számít más városokhoz képest.

A gépiparral kapcsolatban megemlítette, hogy a Thyssenkrupp jelenleg a hatodik legnagyobb árbevételt – mintegy 100 milliárd forintot – generáló cég a városban. A beruházásoknak köszönhetően újabb munkahelyek jönnek létre, az alkalmazottak fizetésük nagy részét debreceni szolgáltatásokra költik majd, emellett a város iparűzési adóból származó jövedelme is emelkedni fog. Ezt az összeget jóléti szolgáltatásokra fogják fordítani, mely egyben Debrecen életszínvonalának emelkedését is jelenti.

HBN








hirdetés