Újabb lépést tehetnek a dobogó felé

Jobbról: Virág Aladár
Jobbról: Virág Aladár - © Fotó: Matey István
Balmazújváros – Virág Aladár szerint az újvárosi alakulatnak a végjátékban sem lesz erőnléti gondja.

A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő együttese a Cegléddel csap össze vasárnap 17 órától, a két gárda Albertirsán, az Ecsedi László Sporttelepen mérkőzik meg egymással. A hajdúságiak a negyedik helyről várhatják a bajnokit, míg a Pest megyei egyletre a táblázat hátsó régiójában bukkanunk rá, Miskei Attila tanítványai a tizenhatodik pozícióban tanyáznak.

Mindenki bevethető

– A másodosztályban könnyű találkozóról nem lehet beszélni ebben az idényben, így a hétvégén is nehéz dolgunk lesz – jelentette ki a Hajdú-bihari Naplónak Virág Aladár. – Lassan a hajrához érkezünk a bajnokságban, így minden meccsnek fokozott jelentősége van. Erőnlétileg nincs gondunk, jól sikerült a felkészülésünk, bírjuk majd a végjátékot szuflával. Hogy mire számítok a Ceglédtől? Úgy gondolom, stabil védekezésből próbálnak majd kontrákat vezetni, de nem hinném, hogy az egy ponttal megelégednének. A télen nagy jövés-menés volt a riválisnál, több jó képességű játékos csatlakozott a keretükhöz. Komolyabb sérülés nem nehezíti az életünket, szerencsére Zsiga Ervin is újra edzésbe állt. Természetesen győzelemmel szeretnénk zárni az albertirsai mérkőzést – jelentette ki a rutinos labdarúgó.

Fontos találat

Az újvárosiak jó hangulatban készülhetnek a következő erőpróbára, hiszen az előző fordulóban a „mumusnak” számító Szegedet fektették két vállra hazai környezetben (1–0).

– Nem misztifikáltuk túl azt a tényt, hogy eddig nem tudtuk felülmúlni a csongrádiakat. Alaposan feltérképeztük az ellenlábast, tisztában voltunk vele, miben erősek, valamint mik a gyenge pontjaikat. Sorsdöntőnek tartom, hogy nekünk sikerült az első gólt szereznünk, így a szegediek nem tudták ránk erőltetni az akaratukat – tekintett vissza a múlt heti sikerre Virág.

HBN-BÁ








hirdetés