Újabb KO-győzelem, továbbra is élen a DEAC

Kozák Márton (20) is megszerezte első pontjait a felnőtt csapatban.
Kozák Márton (20) is megszerezte első pontjait a felnőtt csapatban. - © Fotó: debka.hu
Debrecen – Ismét nagyarányú sikert aratott DEAC Kamilla Gyógyfürdő a másodosztályú kosárlabda bajnokság 20. fordulójában. A MAFC csak a második negyedben tudta tartani a lépést Berényi Sándor tanítványaival, akik újabb száz pont feletti teljesítményükkel, már sorozatban 12 győzelemnél járnak.

Legerősebb összetételében érkezett a MAFC, ám hiába játszottak le az A-csoportos kerettel készülő fiatalok, a hazaiak két perc alatt egy 9-0-s rohammal indítottak, időt is kért Bors Miklós. Nem sokat ért a korai fejmosás, a DEAC valósággal átrobogott ellenfelén, felállt védelem ellen pedig domináltak Szabó Miklósék a gyűrű alatt. A játékrész derekán Kucsora Csaba vezérletével éledezni látszott fővárosi alakulat, de Molnár András triplájával újra megnyugtató lett a különbség (24-10). Mindent megtettek a cívisvárosiak, hogy korán eldöntsék a találkozót, egyedül Farkas Attila korai sérülése adhatott némi okot az aggodalomra.

Tizennyolc pontos előnnyel kezdte a második játékrészt a DEAC, Velkey ziccere, Molnár zsákolása és Pék középtávolija után azonban ismét kénytelen volt magához hívni övéit a fővárosi szakmai stáb (38-14). Tetemes előnye birtokában kissé elkényelmesedett Berényi Sándor együttese, de Jahmal Jones gyorsindításával 27 perc után így is átlépték az ötven pontot. A szimpatikusan kosárlabdázó műegyetemisták szép lassan felvették a mérkőzés ritmusát, s olykor szép dolgokat mutatva a nagyszünetig tartani tudták a lépést a láthatóan más szinten lévő hazaiakkal.

Háromperces kosárcsenddel kezdődött a második félidő, melyet Szabó Miklós tört meg, aki már ekkor dupla-duplánál járt. A folytatásban érezhetően nagyon élvezte a játékot a DEAC, gyors támadásokat vezetve szétzilálták a fővárosiak védelmét, hiába kértek időt kétszer is, egy 21-0-s rohammal el is dőlt a mérkőzést. A MAFC nyolc perc után talált be újra, ám a 27-7-re megnyert játékrész gyakorlatilag lezárta a mérkőzést, a debreceniek teljesítményét pedig vastapssal jutalmazta az ezúttal is szép számban kilátogató publikum. A záró felvonásban sem lassítottak a hazaiak, a 35. percben pedig Kovács Imre kosarával ismét átlépték a 100 pontos álomhatárt, ráadásul ekkor már ötven volt közte (101-51). A végjátékban újabb debreceni fiatal szerezte meg élete első kosarát a felnőtt csapatban, Kozák Márton egy szerzett labda után száguldott végig a pályán. Megérdemelt nagyarányú győzelmével a DEAC 12. sikerénél jár sorozatban, s továbbra is vezeti az NB1/B Keleti-csoportját.


DEAC Kamilla Gyógyfürdő – MAFC II. 114-55 (32-14, 26-23, 27-7, 29-11)

DEAC: Jones 19/6, Velkey 23/6, Molnár 18/6, Farkas 1, Szabó 17/3 cserék: Varga 4, Opre 2, Pék 13/9, Lajsz 4, Kovács 11/3, Szarka -, Kozák 2.

edzők: Berényi Sándor, Ráthonyi Tamás, Kádár Tamás

Berényi Sándor: Egy negyed védekezését leszámítva elégedett vagyok a látottakkal. Örülök, hogy a fiúk akkor is komolyan vették a mérkőzést, amikor már megnyugtató volt az előnyünk. Több dolgot is tudtunk gyakorolni, ráadásul a cserék ismét eredményesen és jó felfogásban szálltak be a játékba. Örülök, hogy újabb tehetséges saját nevelésű játékos szerezte meg élete első kosarát a felnőtt csapatban, úgy gondolom, hogy jó úton halad a debreceni kosárlabda.

debka.hu



Sporthírek