Újabb győzelmet aratott az éremesélyes francia csapat

Újabb győzelmet aratott az éremesélyes francia csapat
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Kellemetlen ellenfélnek bizonyult Görögország, ennek ellenére a franciák hozták a kötelezőt.

Görögország-Franciaország mérkőzéssel zárult a debreceni középdöntőcsoport első napja. Az esélyesség terhe nem a görög vállakra nehezedett, tőlük már a csoportból való továbbjutás is dicséretes tettnek bizonyult. Ezzel szemben a francia együttes a kontinensviadal egyik topfavoritja, a gallok a legutóbbi három Eb-t érmes pozícióban fejezték be.

Kifogástalan rajt

A papírformának megfelelően, francia hengerrel és 9-0-s sorozattal indult a találkozó, George Dikeoulakos időkéréssel próbálta felrázni a tanítványait. A mester elképzeléseit a hellén kosarasok nem tudták maradéktalanul megvalósítani, így az első tíz perc végén kilenc egységgel mentek a franciák. Érdekesség, hogy Görögország mindössze egy mezőnykosarat szerzett ebben a negyedben.

A második etap elején Salagnac triplájával már kétszámjegyű lett a különbség (8-18). A kék mezeseknek egyedül Zoi Dimitrakouval gyűlt meg a bajuk, a 187 centiméteres játékos neve mellett 10 pont virított a félidőben.

A második játékrészben a görögök belelendültek, és egyre bátrabban tüzeltek, aminek köszönhetően Chatzinikolau duplájával egyre olvadt a hátrányuk (32-33). Sőt Kaltsidou trojkájával először a meccs során görög vezetést mutatott az eredményjelző. Az összecsapás hajrájában magasabb sebességi fokozatba kapcsolt Valerie Garnier gárdája, amely végül 51-42 arányban győzedelmeskedett, így továbbra is őrzi makulátlan mérlegét.

HBN-BÁ


Görögország-Franciaország 42-51 (6-15, 10-10, 16-11, 10-15)

Görögország: Dimitrakou 16, Kaltsidou 8, Chatzinikolau 7, Spanou 5, Sotiriou 3, Lymoura 3,

Franciaország: Salagnac 12, Gruda 12, Dumerc 10, Skrela 9, Michel 5, Yacobou 2, Chitiga 1,


Női kosárlabda Eb – Továbbra is hibátlanok a franciák
A francia válogatott kisebb meglepetésre csak nehezen nyert a görög csapat ellen a magyar-román közös rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokság debreceni középdöntős csoportjában, s ezzel továbbra is százszázalékos.








hirdetés