2011.10.28 12:42; Frissítve: 2011.10.28 12:42


Újabb fontos mérkőzés vár a Factumra

Újabb fontos mérkőzés vár a Factumra Újabb fontos mérkőzés vár a Factumra
Debrecen – Feledtetni kell a Szolnok elleni gyenge produkciót, amire vasárnap este nagy esély adódhat.

Sopronba látogat a hétvégén a NB I A-s debreceni kosárlabda csapat, a 4. fordulóban a Kis Rába menti Takarék Soproni KC vendégeként lép pályára a Factum Sport Debrecen. A csapat már szombaton elutazik, hogy pihenten játsszanak a vasárnap este hattól kezdődő meccsen.

Nagy lépés lenne

Bár messze még a bajnokság vége, a végelszámolásra mégis kihatással lehet ez a mérkőzés. A tabellán közel azonos mutatókkal áll mindkét gárda, és vélhetően nagy küzdelem lesz a csapatok közt a rájátszásba kerülésért a későbbiekben is, hiszen a Soproni KC minimum célja a nyolcadik hely, csakúgy, mint a Factumé. Jelenleg egy győzelem mellett két vereséget „hozott össze” mindkét csapat, és aki a hétvégi derbin nyer, nagyot léphet előre a kitűzött cél felé.
Pluszként értékelhető, hogy Ingram és Szabó személyében van két olyan debreceni kosaras, akik az eddigi három meccsen jó formában játszottak, teljesítményükkel a mezőny elején tanyáznak. A soproniaknál viszont elmaradnak egyelőre az egyéni bravúrok, a játékosok még váratják a szurkolóikat a jobb teljesítménnyel. Ez alól talán csak az amerikai irányító, Jermaine Thomas a kivétel, ám ő sérüléssel bajlódik és kérdéses a vasárnapi szereplése. Ha nem lép pályára, még rövidebb lesz a (sérülések miatt amúgy is megrövidült) soproni cserepad, és akkor nagyobb eséllyel harcolhatnak a győzelemért a Turunen tanítványok.

HBN-PZ


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Factum Sport
Péntektől vasárnapig Kecskeméten döntőzik a Factum U23
A mieink bejutottak az országos 8 csapatos döntőbe, így a Factum Sport Debrecen U23-as gárdája is ott vitézkedik [...] tovább »
A Factum Berettyóújfaluba megy
A kosaras idény NB I A-s része a Factum Sport Debrecen számára a megszerzett 10. hellyel befejeződött, ám az [...] tovább »
Jónak mondható idényt zárt a Factum
Kosárlabda - A kezdeti nehézségek ellenére mindenki elégedett a klubnál az elvégezett munkával. tovább »
Hosszabbításban kapott ki a Factum
Kosárlabda - Egy hosszúra nyúlt mérkőzéssel búcsúztatták a 2011-12-es idényt a debreceni kosarasok. tovább »
Győzelemmel búcsúzna a Factum a bajnokságtól
Kosárlabda - A huszáros hajrát követően nyugodtan játszhatnak a debreceniek a Paks ellen. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés