Újabb dombormű a hajdúdorogi iskola kerítésén

Újabb dombormű a hajdúdorogi iskola kerítésén
© Fotó: Miska Andrea
Hajdúdorog – A település Móra általános iskolája kerítésén elhelyezett, pályázati támogatásból megvalósult Dicsőség a győzteseknek című 1956-os domborművet lepleztek le a város hete rendezvénysorozat keretében.

A leleplezésen a megjelenteket Mislovics Andrea köszöntötte, majd kérte fel Csige Tamást, aki finanszírozója és ötletgazdája a domborművek elhelyezésének, hogy tartsa meg történelmi visszatekintőjét.

Tisztelet azoknak az embereknek, akik tiszta szívű, igaz hitű magyar emberek voltak. Olyan emberek, akik egy nehéz korszakban éltek, ugyanakkor nem tűrték a hazugságot – emlékezett vissza a város vezetője az 1956-os eseményeket felidézve.

Fotó: Miska Andrea Fotó: Miska Andrea ©

Az 1956-os forradalom és szabadságharc történelmét megelevenítő alkotást Hajdúdorog Város polgármestere és Győrfi Ádám szobrászművész leplezte le Köcsky Balázs, a Móra iskola zenei ágazat fuvolatanárának Johann Sebastian Bach: A-moll partitánjából előadott Sarabande tételének kíséretében.
Az ünnepélyes leleplezést követően rövid imádság mellett Dalanics Zoltán esperes áldotta meg a Móra iskola kerítéssorát ékesítő legújabb alkotást.

A domborműnél az 1956-os események emlékére – néma főhajtás mellett – koszorút helyezett el Csige Tamás polgármester, Pogácsás György és Kranyik László alpolgármesterek társaságában.

Az avatóünnepségen közreműködött a Móra Ferenc Általános Iskola és AMI 5. osztályos tanulója, valamint a Szent Bazil Oktatási Központ Mécses énekkarának tagjai.

HBN–MA








hirdetés