Újabb 400 milliárd forintos vasútfejlesztés indulhat egy-két éven belül

Budapest, 2012. július 6., péntek (MTI) – A már megkezdett vagy a közeljövőben kezdődő vasútfejlesztési munkák több mint 500 milliárd forintos beruházást jelentenek, de a MÁV hálózatán egy újabb, mintegy 400 milliárd forintos fejlesztés akár egy-két belül elindítható – mondta Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára pénteken Budapesten, a 62. Vasutasnap tisztavató ünnepségén.

 

Az államtitkár közölte: a hazai fejlesztési lehetőségeket a közösségi közlekedésben is elsősorban az uniós források elérhetősége határozza meg. A következő uniós költségvetési ciklusban felhasználható keretekről folynak a tárgyalások az Európai Bizottság és a tagállamok között, s Magyarország következetesen kiáll a kohéziós források szerepének megőrzése mellett – mondta.

Az államtitkár szerint várhatóan még a most kezdődött ciprusi uniós elnökség ideje alatt eldőlhet, mire lesz pénz az évtized végéig a hazai közlekedésfejlesztésben is.

Hegmanné Nemes Sára kiemelte az elővárosi közlekedés feltételeinek javítását, illetve ennek kapcsán Budapest elővárosi kötöttpályás közlekedésének fejlesztését, valamint az egységes jegy- és bérletrendszer bevezetését.

A főváros közigazgatási határát naponta több mint 600 ezren lépik át, és az előrejelzések szerint a közeljövőben az utazási igények akár 30 százalékkal is megnőhetnek. Eközben jelenleg csak minden harmadik ember érkezik Budapestre vonattal vagy autóbusszal – indokolta a fejlesztés szükségességét az államtitkár.

Hegmanné Nemes Sára kitért a közlekedési vállalatok közötti együttműködés javítására. Mint fogalmazott: a cél, hogy a MÁV és a Volán-társaságok ne vetélytársai, hanem partnerei legyenek egymásnak.

Ezzel kapcsolatban elmondta: megkezdődött a Volán-társaságok racionalizálása, amelynek eredményeként várhatóan hét Volán-társaság marad.

Az ünnepségen Dávid Ilona, a MÁV elnök-vezérigazgatója közölte: azon dolgoznak, hogy a nemzeti vasúttársaság korábban szétdarabolt szervezetét újra egységessé tegyék, a sok leánycég rendszere átláthatatlan, pazarló, és a rendszer működése lassú.

 

 

gká \ gjé \ hgp

 

MTI

Címkék: