Új zebrákkal szórják meg Debrecent

Az ott az autó alatt valamikor egy zebra volt
Az ott az autó alatt valamikor egy zebra volt - © Fotó: Orosz Csaba
Debrecen – A Méliusz téren nem, de sok helyen lesznek új zebrák a közeljövőben a cívisvárosban.

Egyik olvasónk azt kérdezte, hová tűnt a zebra a Méliusz tér szervizútjáról. Állítja, hogy a Veres-templom főbejáratától balra, a Cegléd utca és a Kígyó utca felé eső részen korábban gyalogátkelő védte a járókelőket, amely mostanra teljesen lekopott, sőt, már autók is parkolnak ott. Ha jobban megnézzük, a nyomai azért még kivehetők az aszfalton. (A templom főbejáratától jobbra, a Nap utca felé eső részen ma is van gyalogátkelőhely. A szóban forgó ennek lehetett a párja.)

A polgármesteri hivatal erre azt válaszolta, hogy nyilvántartásuk szerint a Méliusz tér ezen részén nem található kijelölt gyalogos-átkelőhely. Új kialakítását nem tervezik (csekély ott a gyalogosforgalom – a szerk.).

Szaporodnak az átkelőhelyek

Hozzátették, ugyanakkor a közeljövőben több helyen is lesznek új zebrák a városban. Így például a Huszár Gál utca és a Kincseshegy utca kereszteződésben, valamint a Gönczy Pál utcában, az általános iskola előtt, melyek még az idén elkészülnek. Ezeken felül szintén tervbe vették az Epreskert és a Lovász utca kereszteződésében, – az általános iskolával szemben – valamint a Nagyerdei körúton a postás üdülőnél ilyenek megvalósítását. A Nagyerdőn, az Oláh Gábor utcában, az Ötholdas Pagony játszótér bejáratánál néhány napja fejeztek be egy ilyen beruházást.

Nem olyan egyszerű

Egy új gyalogos-átkelőhely kialakítása nem olyan egyszerű, mint azt a laikusok gondolják. Vagyis nemcsak annyiból áll, hogy egy szórópisztollyal valaki felfesti. A polgármesteri hivatal szerint például forgalomszámlálási adatokkal bizonyítani kell, hogy tényleg szükség van rá. Aztán építési engedélyt kell kérni.

A jogszabályok értelmében a zebra létesítésének feltétele a szilárd burkolattal ellátott járdakapcsolatok kiépítése, a biztonság növelése érdekében az ottani közvilágítási lámpák fényerejének növelése, valamint a megfelelő jelzőtáblák kihelyezése. Ezek miatt a létesítés költsége – a helyszíntől függően – így akár a 3 millió forintot is elérheti.

HBN-OCs








hirdetés