Az ünnepségen Kósa Lajos, Debrecen polgármestere emlékeztetett arra, hogy amikor kiürítették az iskolaépületet – az egykori Műhelytelepi Általános Iskolát –, mindenképpen szerették volna, ha az ingatlan továbbra is oktatási és sportcélokat szolgál. Ennek jegyében a vívásnak biztosítottak olyan otthont, mely csak ezen sportágé, s a vívók nagyon jó házigazdáknak bizonyultak, és sikeresen pályáztak a bővítésre.
– Az új vívóterem átadásával olyan közösség jöhet létre, ahonnan olimpiai bajnokok, köztársasági elnökök, komoly, megbecsült emberek kerülhetnek ki – vélekedett Szekeres Pál.
– Ez az átadás meggyőzhet mindenkit arról, hogy néhány millió forintból is komoly értékeket lehet létrehozni – jelentette ki Pajna Zoltán, aki az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnökeként vett részt az eseményen.
– Nem akármilyen nap ez, ritkán avatnak vívótermet – jegyezte meg Schmitt Pál beszédében. – A vívás az életre nevel. Megtanít gyorsan reagálni, tiszteletben tartani az ellenfelet, s hogy az asszó után kezet kell fogni – mondta az egykori kétszeres olimpai bajnok párbajtőrvívó, egyúttal reményét fejezve ki, hogy a vívás tovább öregbíti Debrecen hírnevét, új tehetségeket adva a magyar sportnak.
A köztársasági elnök nem érkezett üres kézzel: több mint százéves tisztikardot ajándékozott az egyesületnek. Kósa Lajos pedig egy 1823-ban készült huszárkardélezőt adományozott a klubnak.
A hivatalos program végén Békessy Béla emléktábláját leplezték le, a száz évvel ezelőtt élt nagyszerű vívó leszármazottainak közreműködésével. HBN