Új vezetőket javasolt a NAV élére Varga Mihály

Budapest – A nemzetgazdasági miniszter négy helyettes államtitkárt javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) élére, személyükben Varga Mihály biztosítékot lát arra, hogy január elsejétől az adófizetők már csak az új, ügyfélbarát szemlélettel találkozhatnak – közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.

A javaslat szerint Tamásné Czinege Csilla az adószakmai ügyekért, Molnár Tamás a vámszakmai és a nemzetközi ügyekért, Szeleczki Zsuzsanna Judit a hatósági és a felügyeleti ügyekért míg Sors László a bűnüldözési és a nyomozóhatósági feladatok ellátásáért felelős helyettes államtitkári posztot tölti majd be.

A NAV központi irányítás főigazgatói posztjára a miniszter Marsi Márta Erzsébetet nevezi ki.

Tamásné Czinege Csilla a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának főigazgatói székéből érkezik az új posztra.

Molnár Tamás pénzügyőr ezredes a Közép-dunántúli Regionális Főigazgatóság főigazgatói megbízatását cseréli le.

Szeleczki Zsuzsanna Judit a NAV Központi Hivatalában volt tanácsadó eddig.

Sors László pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi elnökhelyetteseként kapta az új felkérést.

– MTI –

Címkék: , ,







hirdetés