Fiúk között is bajnok: Vivien küzd az álmaiért

Bár még csak három éve birkózik, már kilenc országos érmet nyert Bocsa Vivien, a Bárándi KSE 13 éves reménysége. A fiatal sportoló cselgánccsal kezdte, majd 2017 februárjában tért át mostani sportágára, és még abban az évben ötödik, illetve harmadik lett a lányok között. Egy évvel később a magyar bajnoki arany és a diák­olimpiai bajnok címmel járó arany is az övé lett a lányoknál, és még abban az évben harmadik lett a fiúk között is. A következő évi ob-n és diákolimpián egyaránt bronzérmet szerzett. Vivien szülői engedéllyel idén már a női serdülő korosztályban versenyzett, ahol az országos válogatókon az első és a harmadik helyen végzett, a fiúknál pedig begyűjtötte a szabadfogású ob-aranyat, mielőtt a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt volna az idény. A tehetségre a szövetségben is felfigyeltek, immár két éve tagja a válogatott keretnek.

Három hét után ötödik lett

– Mint a legtöbb gyerek, én is nagy mozgásigényű voltam, sokat játszottam a többiekkel így „fedezve fel” a világot – elevenítette fel a Hajdú-bihari Naplónak Vivien. – Nálunk családi hagyomány a birkózás: édesapám 12 évet versenyzett, és a kisöcsém, Bocsa Krisztián Tibor is aktív a szőnyegen, kötöttfogásban területi bajnokságot nyert a vírus kitörése előtt. Annak idején cselgáncsszakkör működött a berettyóújfalui általános iskolában, a testvéremmel oda jártunk sportolni. Sajnos sokszor elmaradtak az edzések, ezért amikor a Bárándi KSE birkózószakosztályának edzői, Berde László és Babusa Sándor a sulinkban toboroztak ifjú tehetségeket, a tatamit birkózószőnyegre cseréltük. Rá három hétre átestem a tűzkeresztségen: országos ötödik lettem az első versenyemen. Édesapám kísért el a megmérettetésre, vigasztalt, amikor vesztettem, és gratulált, amikor győztem. Apától azt tanultuk meg, bárki is az ellenfél, mindent meg kell tennünk, ami tőlünk telik, és ha veszítünk, azt méltósággal kell elfogadni, ha pedig nyerünk, akkor azt is csak egy kis lépésnek kell tekinteni a fejlődésünk útján – ismertette Vivien.

Óriási élmény

Arra a kérdésre, hogy vannak-e példaképei a sportban a tehetség több nevet is felsorolt, a magyar mezőnyből az egyik az a Faragó Nikolett, aki tavaly az U23-as Európa-bajnokságon képviselte Magyarországot.

– Tőle és edzőjétől, Tőzsér Sándortól is sokat tanulhattam, önzetlenül foglalkoztak velem, amiért hálás vagyok. De szeretném megemlíteni Barka Emesét, Elekes Enikőt, Borsos Viktóriát, Nyikos Veronikát, Szél Annát és Sastin Mariannát is. Amikor 2018-ban magyar diákolimpiai bajnok lettem, olyan szerencse ért, hogy játszhattam Marianna kisfiával, ráadásul a bajnoki aranyat és serleget is a világbajnoktól vehettem át, ami óriási élmény volt számomra. A nemzetközi mezőnyből felnézek a felnőtt Európa-bajnok moldovai Nichita Anastasiára, a román Alina Vuc-ra, de persze a csúcs a japán Josida Szaori, aki tizenháromszoros világ- és háromszoros olimpiai bajnok. De nem csak példaképeimre nézek fel, hálával tartozom egyesületi edzőimnek, Berde Lászlónak és Babusa Sándor edzőknek, mint ahogy az utánpótlás válogatott szakembereinek is: a mélyen tisztelt és nagyra becsült Péteri András mesteredzőnek (Bandi bácsi) és kedves kollégáinak, mint példul Elekes Endre edzőnek (akinek a lánya Elekes Enikő is egy példaképeim a sok közül) – osztotta meg a fiatal sportoló.

Több lábon akar állni

Sok reménység küzd azzal, hogy miként egyeztesse össze az iskolát a sporttal, szerencsére Vivien nem tartozik közéjük, ugyanis számára a tanulás könnyedén megy, ráadásul a szülei is segítenek neki, ha esetleg valamelyik tantárgyban nehézségbe ütközne.

– Fontosnak tartom a tanulást, mert szeretnék több lábon állni, ezért az óvónői és az ápolói képesítéseket is szeretném megszerezni, hogy majd óvónő vagy gyermekápoló lehessek. Kiskorom óta szeretem a gyerekeket, már hároméves óvódásként eldöntöttem, hogy ha nagy leszek, akkor picikkel fogok dolgozni. A játszótéren az édesanyák látták, hogy milyen szeretettel foglalkozom a gyermekeikkel, ezért sokan már akkor is „kicsi óvónőnek” becéztek – fedte fel Vivien, aki szeretne tovább fejlődni, hogy ki tudjon jutni a korosztályos világversenyekre. Hozzáfűzte, a felnőttkori célok kitűzése annak függvénye, hogy hogyan alakul a további fejlődése, természetesen a maga részéről megtesz majd mindent a folyamatos javulásért.

„Az álmaim nagyon motiválnak, de többet nem mondanék róluk, mert még az út elején vagyok, és azt vallom, az embereknek a megvalósításukért küzdeniük kell, nem pedig beszélni róluk.”

– A sport és a tanulás mellett a család a legfontosabb számomra, a szüleimtől minden segítséget megkapok, a testvéremmel pedig egyben a legjobb barátok is vagyunk, még olyan dolgokat is megbeszélhetünk egymással, amiket apukámékkal sem.

MSZ

Kapcsolódó cikk:

Fiúk között is gyűjti az aranyakat