Új trend: lyukacsos süti

Új trend: lyukacsos süti
© Fotó: Magánarchívum
Debrecen – Nem fordulhat elő, hogy szárazzá válik a tészta, hiszen a töltelék beszivárog a lyukakba.

Oly régóta sütöd már a piskótát, a pitét, a tortalapokat, s a kuglófot, ám szeretnéd feldobni valamivel az elkészítését? Nos, akkor ez az új ötlet, ami a tengerentúlon már hódít, a kedvedre való lesz. Adott egy sima vagy kakaós vagy bármilyen piskótaalap, illetve -lap. Sütést követően abba fakanál (vastag szívószál) segítségével lyukakat fúrunk. Majd beletöltjük azt a krémet, amit a tetejére tennénk, végül beborítjuk tejszínhabbal, díszítjük azzal, amit a süti jellege kíván. Ilyen egyszerű, a végeredmény pedig mennyei! ​

Bármilyen krémmel

A krém elkészítésekor csupán arra kell ügyelnünk, hogy a szokott módon elkészített tortatöltelék – legyen az gyümölcsös vagy tejes – kissé folyós legyen, így fogja hiánytalanul kitölteni a sütink „pórusait”.

„Avatatlan” süteménykészítő kezek se szomorkodjanak, mert ez az édesség alkalmas arra, hogy eltüntesse az esztétikai hibákat. Egy lazábbra főzött pudinggal, egy kevéssé szépre sikerült, esetleg megrepedt piskótával is elérhetjük az esztétikai és ízélményt!

HBN

Címkék: ,







hirdetés