A 120 férőhelyes református templom építési munkálatait egy felmérés előzet meg, melyből kiderült, hogy az ott lakók döntő többsége örömmel fogadná, ha új templom épülne a városrészükben. Több mint 200 család jelezte, hogy szívesen tartozna az új gyülekezethez.
A beruházás 60 millió forintba kerül, melynek egyharmadát a Debreceni Református Egyházmegye a templomépítésre elkülönített alapból fedezi. Az egyházkerület idén hatmillió forinttal támogatja a munkálatokat, a kerekestelepi gyülekezet pedig egymillió forinttal járul hozzá a kivitelezéshez.
A területen a közműveket már bekötötték, még idén szeretnék engedélyeztetni a kiviteli terveket és befejezni az épület alapozását. Jövőre épülne meg az elképzelések szerint a teljes épületszerkezet, úgy, hogy 2013-ra már csak a belső kivitelezési munkák maradjanak. Debrecenben egyébként a legújabb református templom a tégláskerti gyülekezeté, azt hat évvel ezelőtt adták át.