Új „ruhában” ünnepnek és hétköznapoknak

Új „ruhában” ünnepnek és hétköznapoknak
Új „ruhában” ünnepnek és hétköznapoknak - © Fotó: Matey István
Hajdúszoboszló – További fejezetek zárultak le a fürdőváros belvárosát megújító, több mint egymilliárd forintos beruházássorozatban: az erre járók ezúttal az Emlékezés terének, a kicsinosított templomerődnek, illetve a Hősök terén egyebek közt új parkolóhelyeknek örülhetnek.

A csütörtöki átadás alkalmával kiderült: megújították a Hősök tere korábbi fejlesztéseiből kimaradt szakaszt, többek között a támfal rendbetételével, s létrejött az Emlékezés tere. Ezen a területen található az 56-os emlékhely (kopjafa), melynek környékén a zöldterületet is megújították, illetve bővítették.

A műemlék templomerőd téglafalát kijavították, a bástya pedig új zsindelyfedést kapott. A Gönczy-szobrot, illetve az I. világháborús emlékművet szintén méltó köntösbe öltöztették.

Nem maradt ki a Kígyó utca elejének környéke sem: itt összesen 45 új, illetve felújított parkolót használhatnak a közlekedők, s kisebb rendezvények megtartására alkalmassá tehető tér is kialakult.

HBN