Új névvel és átalakult kerettel készül az FTC jégkorongcsapata

Budapest, 2012. augusztus 13., hétfő (MTI) – Átalakult kerettel készül a MOL Liga szeptemberi rajtjára az FTC jégkorongcsapata, amely a jövőben Ferencváros-ESMTK néven szerepel majd.

Almássy Kornél, szakosztály elnök a névváltoztatást azzal indokolta a hétfői sajtótájékoztatón, hogy az együttes évek óta Pesterzsébeten játszik, s azt szeretnék elérni, hogy a kerület lakosai jobban magukénak érezzék a gárdát, ezáltal nagyobb közönség látogasson ki a hazai összecsapásokra. Hozzátette, hogy a klub mezszíne és címere természetesen nem változik a stratégiai megállapodás következtében.

A sportvezető a kerettel kapcsolatban arról számolt be, hogy az előző idényben a liga legjobb védőjének választott finn Juhumatti Hietamaki a Brassóhoz igazolt, mert nem tudtak versenyezni a romániai együttes ajánlatával, továbbá az A csoportos vb-n is szerepelt Jánosi Csaba és Székely-Mádai László egyaránt visszavonult, mindketten több mint tíz évet töltöttek a FTC-ben.

A sajtóeseményen kiderült: a Ferencváros elsősorban fiatal magyar tehetségekkel próbálta meg pótolni a távozókat, illetve három korábbi játékosának – Gergely Csaba, Hegyi Ádám Zoltán és Szőke Attila – visszacsábításával rutinos jégkorongozók is érkeztek.

Az idegenlégiósok közül meghosszabbította szerződését a kapus Jozef Racko, a hátvéd Pavol Hrajnoha és Linus Schellin,, továbbá a klub megszerezte Garip Salijit, aki az elmúlt idényt Nyitrán töltötte. Ezen kívül még egy hátvédet szeretne igazolni a csapat.

Almássy kijelentette, hosszú távon az a célja a klubnak, hogy ha lesz második magyar csapat az osztrák EBEL-ligában, akkor az az FTC legyen.

MTI

Címkék: , ,