kézilabda

2019.12.29. 19:42

Könnyedén legyőzte a Loki a szombathelyieket

Az esztendő utolsó bajnokiján a DVSC Schaeffler az újonc szombathelyieket fogadta vasárnap este a Hódosban, a gárda a világbajnokság miatt régen játszott már tétmeccset, épp itt volt az ideje.

Fotó: Fotó: Molnár Péter

A hajdúságiakra azonban nem pihenő vár a meccs után, hanem erőltetett menet: a vasárnapi bajnokitól az EHF Kupa csoportkörének befejezéséig 42 nap leforgása alatt tizenkétszer lép majd pályára a Loki, mintegy 10 ezer kilométernyi utazással megfejelve.

Az első húsz percben nem sikerült komolyabban ellépnie a hazai gárdának, fej-fej mellett haladtak a felek, hiába az újonc volt a piros-fehérek ellenfele. Köstner Vilmos csapatában ebben az időszakban Bulath volt elemében leginkább. A debreceni időkérés aztán hatott, a félidő végére növelte előnyét a DVSC (15-11).

A folytatásban már nem sok nyitott kérdést hagytak a lokista lányok, egyre jobban állva hagyták a vendégeket, a 43. percben már nyolc góllal mentek a cívisek. A végén sem lassított a Debrecen, 30-18 lett a vége.

HBN

DVSC SCHAEFFLER–Szombathelyi KKA 30–18 (15–11)

Debrecen, 1800 néző. V: Őri, Pozdena

DVSC: TRIFFA – VARSÁNYI 5, Vámos P. 3, Tóvizi, Deszpotovics 2, Bulath 4 (2), VANTARA-KELEMEN 4

Csere: Szabó D. (kapus), Bordás 2, Karnik Sz. 1, Borgyos 2, Arany 1, KARSTEN 4 (1), Petrus, Szabó P., Poczetnyik 2. Edző: Köstner Vilmos

Szombathely: Tomasevics – Jovetic 1, Mayer Sz. 2, Pődör R. 1, GORILSZKA 7 (5), HORVÁTH P. 3, Csire 3

Csere: Sipeki, Gadányi (kapusok), Virág N. 1, Bandelier, Varga N., Szendrei. Edző: Marosán György

Az eredmény alakulása: 3. perc: 0–1. 10. p.: 4–5. 10. p.: 6–5. 16. p.: 10–8. 27. p.: 14–10. 36. p.: 17–14. 43. p.: 22–14. 54. p.: 26–16. 58. p.: 29–17

Kiállítások: 8, ill. 6 perc

Hétméteresek: 4/3, ill. 7/5

Mesterszemmel

Köstner Vilmos: – A mérkőzés kezdeti nehézségeit leküzdve magabiztos győzelmet arattunk. Erre a naptári évre minden debreceni sportoló és kézilabdaszurkoló büszke lehet. Bízom abban, hogy a következő év is hasonlóan sikeres lesz, ehhez kívánok mindenkinek elég erőt, jó egészséget.

Marosán György: – Már a bemelegítésnél eldőlt gyakorlatilag minden, betegség miatt leggólerősebb játékosunkra nem számíthattam. Fiatal a csapatunk, húsz percig bírtuk ezúttal erővel, ebben fejlődnünk kell.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában