Új közönségtalálkozó sorozatot indít a Kodály Filharmónia

Orbán György, zeneszerző
Orbán György, zeneszerző
Debrecen – Zeneszerzők, művészek és a klasszikus zene területén dolgozó szakértők lesznek vendégei a Kodály Filharmónia új közönségtalálkozó sorozatának, melyet bérletes koncertjeik előtti időpontokban szerveznek.

Az új program első állomásán Orbán György Kossuth- és Erkel Ferenc–díjas zeneszerző lesz vendégük november 7-én, 17 óra 30 perctől a Kölcsey Központ Bényi Árpád termében.

A beszélgetésen Somogyi-Tóth Dániel a Kodály Filharmónia Debrecen igazgató – művészeti vezetője és Szabó Sipos Máté a Kodály Kórus Debrecen vezető karnagya is részt vesz. A Gróf Miklós által vezetett beszélgetés után fotófal – és emléktábla-avató ünnepségre kerül sor, melyet a Kodály-emlékév kapcsán, ünnepélyes keretek között adunk át a Kölcsey Központ földszinti körfolyosóján, 18.30 órától majd 19.30 órától kezdetét veszi Lux Aeterna című hangverseny a Kölcsey Központ Nagytermében.

A hangversenyen Mozart: Vesperae solennes de confessore (K.339) című oratorikus műve csendül fel elsőként. Az öt zsoltárt és Magnificatot megzenésítő, ragyogó templomi opuszban megfigyelhető szinte valamennyi későbarokk ausztriai stílusirányzat. Ezek elvegyülve Mozart alapvetően opera iránti érdeklődésével, felettébb izgalmas művet eredményeznek.

Az est második felében a hatalmas sikerű – 2004-ben Debrecen város felkérésére született és bemutatott mű – előadását élheti át újra a közönség. Ritkán fordul elő, hogy újonnan komponált requiemet állva ünnepeljen a közönség, holott ez történt anno, Orbán György darabjának bemutatóján.

Az est szólistái Fodor Gabriella, Bódi Marianna, Schöck Atala és Haja Zsolt, közreműködnek továbbá a Kodály Filharmonikusok- és a Kodály Kórus Debrecen. Vezényel Szabó Sipos Máté.

Szabó Sipos Máté, karnagy Szabó Sipos Máté, karnagy ©

Jegyár: 2500 Ft; 1800 Ft

Jegyek kaphatók a debreceni Tourinform Irodában, a Kölcsey Központ jegypénztárában, az Interticket jegyértékesítési pontokon és a www.jegy.hu oldalán.

– Kodály Filharmónia Debrecen –








hirdetés