Új helyszíneket is érint az idei Magyar Borok Útja Rallye

Budapest – Olyan kisebb pincészeteket is meglátogat idén a XXI. Magyar Borok Útja Rallye, amelyeket az autós élménytúra az elmúlt két évtizedben még sohasem érintett.

Megay Róbert Péter főszervező a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a rali 250-300 fős mezőnye augusztus 26-án reggel a budapesti Kincsem Parkból rajtol majd, és a három nap alatt 17 dunántúli borászatot jár végig.

“Egyik célunk, hogy azokat a kisebb borászatokat is meglátogassuk, amelyek országosan ugyan nem ismertek, de olyan minőségi borokat termelnek, hogy szintén megérdemlik a figyelmet” – fogalmazott Megay Róbert Péter. Hozzátette: az útvonal a somlói, a balatonboglári és a balatonfüredi-csopaki borvidéket, Badacsonyt, valamint a Balaton-felvidék pincészeteit érinti.

A főszervező kiemelte: az autós-boros rali első alkalommal ejt útba olyan kisebb településeket, mint Kötcse, Monoszló, Badacsonyörs vagy Gyulakeszi, s eközben olyan borászatokat, mint a Canter Borház, a Fáncsi Hegyi Pince, a Folly Arborétum és Borászat, a Sípos Borház vagy a Villa Tolnay Pince.

Knezsik István, a szervezőbizottság tagja arról beszélt, hogy ezen a ralin nem a gyorsaság a fontos, hanem a tudatos, felelősségteljes és biztonságos közlekedés. A sofőröknek ezért a KRESZ-t szigorúan be kell tartaniuk, nem ihatnak alkoholt, minden reggel indulás előtt megszondáztatják őket, de rendszeresek lesznek a sebességellenőrzések is.

Megay Róbert Péter mindezt azzal egészítette ki, hogy a háromnapos túra során számos érdekes feladatot kell megoldaniuk az indulóknak. Ezek egy része az autóhoz és annak fizikai paramétereihez, a másik fele az adott borvidékekhez kapcsolódik, de a szokásokhoz híven lesznek vicces feladatok is.

A Magyar Borok Útja Rallye most sem akar kimaradni a társadalmi felelősségvállalásból, ezért a szervezők a bevételből egy jelentősebb összeggel a hajléktalanok őszi egészségügyi szűrését fogják támogatni.

– MTI –








hirdetés