Sport

2016.01.20. 10:12

Olimpiáról álmodnak az ifjú vasemberek

Debrecen - A DSC-SI kiválóságai komoly kitüntetésben részesültek a triatlonosok budapesti gáláján.

Debrecen - A DSC-SI kiválóságai komoly kitüntetésben részesültek a triatlonosok budapesti gáláján.

Nemrég tartották meg Budapesten a triatlonosok évzáró díjátadó gáláját és bálját, ahol több aranyjelvényes sportolói díjat is átvehettek a DSC-SI Papp Zsolt tréner által edzett fiatal triatlonistái. A 17 éves Arany Attila és Tóth Milán, valamint a tizenhat esztendős Balogh Milán több magyar bajnoki-, diákolimpiai- és számos egyéb aranyérmet tudhat magáénak egyéniben és csapatban is.

A sokszínűség fogta meg

A fiúk elmondták, az országos ranglista első 12 helyén kell végezni ahhoz, hogy valaki megkapja a kitüntetést. A különböző megmérettetéseken egész évben gyűjthetőek a pontok, ezáltal lehet előrébb lépni a ranglistán. A gálát egy fővárosi kastélyban rendezték meg, amelyen mintegy 300 triatlonos vett részt.

Mint megtudtuk, Tóth Milán a sokszínűsége miatt szeretett bele a sportágba, tetszett neki már a kezdetekkor, hogy úszni, futni és kerékpározni kell, különböző helyszíneken. A két Milán úszóként kezdte, később váltott a triatlonra. – Engem a testnevelő tanárom, Fehér Csaba, aki egyébként a DSC-SI-ben edzi a 14 év alatti triatlonistákat, invitált – mondta Balogh Milán.

Arany Attila régóta járt futóversenyekre, mellette úszott, ő is az említett tornatanár segítségével jutott el a mostani sportágához.

- A versenyeken általában 750 métert úszunk, 20 kilométert bringázunk és 5 km-t futunk. Ettől eltérnek mondjuk a váltó ob és a diákolimpia versenytávjai. Egy héten mindennap kétszer tréningezünk, de nyáron előfordul, hogy háromszor. Mindannyian hajnalban kelünk, hiszen hatra megyünk úszni. Utána jöhet a suli, majd délután egy másfél órás edzés következik, ami hétvégente még hosszabb. Kicsit nehéz összeegyeztetni a tanulást és a felkészülést, de természetesen megoldható ez is. A sport ugyanis megtanít jobban beosztani az idődet – árulta el Arany Attila.

Idén Tiszaújvárosban rendezik az ifjúsági Európa-bajnokságot, a 17 éveseknek pedig Lisszabonban a junior kontinensviadalt. A srácok előtt Héraklész-felmérők is állnak, azokon is jól kell szerepelniük. Tavasszal indul a duatlonszezon, csapatban az országos bajnoki cím a reális céljuk, majd jönnek folyamatosan a ranglista-versenyek.

Olimpiai álom

Milán szerint itthon nagyon nehéz érvényesülni triatlonosként, külföldön valamivel jobb a helyzet. Szó esett a példaképekről is, csak úgy sorjáztak a magyar és külföldi nagyságok nevei: Faldum Gábor, Pocsai Balázs, Javier Gómez Noya, Jonathan Brownlee, Vanek Ákos.

Az álmokról így fogalmazott Tóth Milán: - Az olimpiai részvétel a nagy vágyam, de a Hawaii Iron Man-en is szívesen ott lennék egyszer.

- Igen, olimpia, vb és Eb lenne a cél- mondta Balogh Milán. Arany Attila idővel tartósan a válogatott tagja szeretne lenni és nemzetközi versenyeken is szeretne eredményesen szerepelni, persze egy esetleges olimpia részvétel számára is szépen hangzik.

Talán kevesen tudják a sportágról, hogy míg más egyéni sportokban nem igazán jönnek a kvóták, legyen az birkózás, boksz vagy súlyemelés, triatlonban már van három biztos résztvevőnk a riói ötkarikás játékokon Faldum Gábor, Vanek Margit és Kovács Zsófia személyében, de lehet, hogy Tóth Tamás is ki fog jutni. Ez már csak azért is csodás eredmény lenne, mert a vasembereknek nagyon nehéz kivívniuk a részvételt, két és fél éves kvalifikációs sorozat előzi meg az olimpiai szereplésüket.

HBN-TN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!