2011.10.5 16:10; Frissítve: 2011.10.5 16:10


Új elnökük van a debreceni pólósoknak

Új elnökük van a debreceni pólósoknak
Vízilabda - Zubora Sándor a már megkezdett munkát kívánja folytatni.

Az elmúlt napokban a Debreceni Vízilabda Sportegyesület életében több olyan számottevő esemény is bekövetkezett, amely a klub jövőjét jelentősen befolyásolja.

Az eddig az országos fiú utánpótlás-bajnokság alsóházában szereplő fiataloknak villámléptekkel sikerült kivívniuk a felsőházban való indulás jogát, valamint a Debrecen-Fujitsu csapata is megkezdte második élvonalbeli szezonját a Vodafone OB I-ben. Ezen kívül személyi változások is történtek az egyesület háza táján, ugyanis a szülői munkaközösségen alapuló egyesület tagsága a leköszönő elnök, Mérész Ferenc helyére a korábbi szakosztályvezetőt, Zubora Sándort választotta meg. A DVSE újdonsült elnöke – aki eddig is aktívan részt vett az egyesület életében – a váltás okáról és jövőbeli céljairól nyilatkozott a Naplónak.

Az országos elitben

- Mérész Ferenc elnöki posztjáról való lemondása nem eltávolodás volt az egyesülettől, hanem a csapat háza táján megnövekedett feladatok és a saját vállalkozásánál való nélkülözhetetlenségének okán hozta meg ezt a döntést. Természetesen továbbra is az egyesület mellett áll, és a jövőben is segíti, támogatja a munkánkat. Az, hogy én lettem az elnök, különösebb változással nem jár, hiszen folytatjuk az eddig megkezdett munkánkat, amelynek eredményei már körvonalazódni látszanak. Elnökségünk új tagja Dr. Jávor András, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese. Nagy öröm számunkra, hogy a Debreceni Egyetem által delegált Jávor urat a köreinkben köszönthetjük, hiszen ez is erősíti az intézménynek az egyesülettel való kapcsolatát – kezdte Zubora Sándor.

- Az elmúlt hét végén utánpótláscsapataink feljutottak az országos elitbe, ami óriási siker, hiszen rendkívül fontos számunkra az utánpótlás-nevelés. Éppen ezért a Debreceni Egyetemmel közösen megteremtettünk egy OB II-es csapatot, amely az OB I-es felnőttgárda előszobája. A másodosztályban szombaton rajtoló alakulat jelentős részét már csak a saját nevelésű játékosok és olyan fiatalok teszik ki, akik az egyetemen folytatják a tanulmányaikat, így mi már debreceninek tekintjük őket. Az ifjúsági és juniorkorú játékosok alkotta csapat elé nem kisebb célt tűztünk ki, mint azt, hogy a 2011/2012-es idényben kivívják az OB I/B-ben való indulás jogát – világított rá a DVSE új elnöke.

Bővülő debreceni edzői stáb

- Rendkívül lényeges számunkra, hogy a Debrecenben még hagyományok és múlt nélküli sportág, a vízilabda alapjait lefektessük, és mi ezért dolgozunk nap mint nap. Minden sportnál látszik, hogy időszakosan fel lehet kelteni az érdeklődést, ám hosszú távon fenntartani már csak úgy lehet, ha a csapatot a saját utánpótlásból kinőtt játékosok alkotják, hiszen csak azok az egyesületek életképesek. Ezen túl kötelességünknek érezzük, hogy olyan példaképet állítsunk a fiatalok elé – kik minden nap egy medencében készülhetnek a felnőtt csapattal –, aki kellő mintaként szolgál a reménységek számára. A teljes szakmai irányítás az OB I-es alakulat vezetőedzőjének, Gyöngyösi Andrásnak a kezében összpontosul, akinek elévülhetetlen érdeme van többek közt abban, hogy az utánpótlásunk feljutott a felsőházba. Az edzői stábunk folyamatosan bővül – a felnőttgárda tagjait is próbáltuk úgy kiválasztani, hogy azok a későbbiekben, a szakmai munkából is részt tudjanak venni, mint például a kétszeres olimpiai bajnok Varga Tamás, aki hosszabb távra tervez a cívisvárosban. Azonban amíg ki nem alakul a teljes edzői stáb, és nem találunk a sportolók nevelésére megfelelő embert, addig nem is szándékozik ezt az irányítást kiengedni a kezéből – mondta a korábbi szakosztályvezető.

Képzéseket indítanának

- Jövőbeli tervünk még, hogy bírói és edzői képzéseket indítsunk az idősebb gyermekek számára, ugyanis a régió vízilabda-szakemberekben hiányt szenved – hogy teljes legyen az infrastruktúra. Célunk továbbá regionális akadémiai jelleggel beindítani az utánpótlás-nevelésünket, még több sportlehetőséget biztosítva a helyi tehetségeknek. Az új, társasági adó adta lehetőségek kapcsán is több, komoly szakmai és fejlesztési célokat fogalmaztunk meg a sportpályázatunkban, amelynek jelenleg is tart az elbírálási időszaka. Szeretnénk ezekkel a fejlesztésekkel az uszoda klórtartalmát jelentősen lecsökkenteni egészségügyi okokból, valamint egy külső medence előkészítésén és az ahhoz szükséges építési engedély beszerzésén is dolgozunk.

- Nagy örömmel és büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a csapatot körülvevő szurkolói bázis, amit Debrecen ad, az országban egyedülálló. Ezt köszönjük, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy az elért eredményekkel megfeleljünk az elvárásoknak és igényeknek – zárta a beszélgetést Zubora Sándor.

OLAHA


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK haon-sportoldal
Labdarúgó NB I – Góllövőlista
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája: tovább »
Kajak-kenu Vk, Duisburg – Kizárták a Kovács, Janics párost
Budapest/Duisburg, 2012. május 26., szombat (MTI) - A középfutamot követően kizárták a versenyből az 500 [...] tovább »
Labdarúgó NB II – Bajnok az Eger, 26 év után szerepelhet ismét az élvonalban
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - Az Eger a Debrecen második csapata felett aratott szombati sikerével az [...] tovább »
Gemenci Nagydíj – Vígh Zoltán ezüstérmes
Szekszárd, 2012. május 26., szombat (MTI) - A hagyományos villanyfényes kritériumversennyel zárult a 38. Gemenci [...] tovább »
NB III-as eredmények
Tekintse meg portálunkon hogyan alakultak a pénteken, illetve szombaton rendezett mérkőzések eredményei. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés