Új elnököt választott a Debreceni Karitatív Testület

Akt.:
Az új elnök
Az új elnök - © Fotó: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata
Debrecen – A két éve működő Debreceni Karitatív Testület november 15-én megtartott évzáró testületi ülésen új elnököt választott.

Kiss Ábel Lukács egy évre kapott mandátumot, mely egy alkalommal, további egy évvel meghosszabbítható. Az új elnököt a Debreceni Karitatív Testület egyhangúlag választotta meg.

Kiss Ábel Lukács a Dorcas Szolgálat Alapítvány ügyvezető igazgatója. Eredeti végzettsége tanár, három éve dolgozik a civil szférában. Családjával együtt 10 éve él Debrecenben. A Csapókerti Református Egyházközséghez tartozik, ahol presbiteri és gondnoki szolgálatot lát el. Gimnáziumi és egyetemi tanulmányai között 3 évet Ausztráliában töltött, ahol a helyi anglikán egyház életébe nyerhetett betekintést, mely idő alatt egy kanadai csapattal közös missziós úton Thaiföldön is járt. Az utóbbi években tanulmányút céljából többször megfordult Angliában és az Amerikai Egyesült Államokban is.

A Dorcas világszerte mintegy 400 ezer embernek nyújt segítséget évente. Programjaik kidolgozásánál fontos tényező a szervezet számára, hogy fenntartható, a kedvezményezett számára a fejlődést elősegítő támogatást adjon, valamint egyenrangú partnerként kezelje azt, aki felé a segítségnyújtás irányul. Örömmel tapasztalják, hogy hazánkban növekszik az adakozási kedv és egyre többen, egyre szívesebben segítenek önkéntesként is programjaikban.

Az 1983-ban megalapított, holland gyökerekkel rendelkező keresztény, felekezetközi segélyszervezet 1992-ben kezdte meg magyarországi, debreceni működését; 2016-tól önálló magyar közhasznú alapítvány. Helyi szinten is minden történelmi egyház vezetőjével szoros kapcsolatot ápol, országszerte pedig 15 településen, több mint 40 gyülekezet segítségével valósítja meg szociális programjait. Évente átlagosan 20 tonna ruhát és 10 tonna élelmiszert osztanak szét a rászorulók között Debrecenben, vidéken, valamint határon innen és túl. Az Alapítvány Erdőspusztán a Vekeri-tó közvetlen szomszédságában 5,5 ha területen működtet egy keresztény táborhelyet és konferencia központot, ahol rendszerint hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő, valamint határon túli gyermekek számára tart fejlesztő és hitéleti táborokat.

Fotó: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Fotó: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata ©

Dr. Széles Diána alpolgármester és a tagszervezetek delegált képviselői az évzáró tanácsülésen megköszönték a volt elnök, Balogh Barnabás áldozatos munkáját a megalakulás óta eltelt két év során.

– Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata –