Új eljárás lesz Tóth József ügyében

Akt.:
Tóth József a Debreceni Ítélőtáblán
Tóth József a Debreceni Ítélőtáblán - © Fotó: Matey István
Debrecen – Hatályon kívül helyezte a másodfokú döntést a Debreceni Ítélőtábla (DIT) szerdán, Tóth József polgári polgármester ügyében és új eljárás lefolytatására kötelezte a Debreceni Törvényszéket. Utóbbi 2015. júniusában elévülés miatt megszüntette a büntetőeljárást a politikus perében, akit azzal vádolnak, hogy 2005-ben bűnpártolást követett el. A DIT tanácsa szerint a cselekmény nem évült el, mert az elévülést félbeszakító események történtek az ügyben.

Sajátos jogi helyzet alakult ki Tóth József ügyében, akit az érintett időszak egy részében megilletett a közjogi tisztségéhez kapcsolódó mentelmi jog, azonban az elévülés félbeszakításának szabályai a büntetőeljárásban őrá is ugyanúgy érvényesek – fejtette ki dr. Elek Balázs, a Debreceni Ítélőtábla bírája szerdán kihirdetett döntése indoklásában.

– Az elévülés kezdő időpontja 2005 februárja, az ügyben 2007 decemberében nyomozást rendelt el az ügyészség és 2010 augusztusában a vádlottat gyanúsítottként hallgatták ki. Mindezek az események félbeszakították az öt éves elévülést, és így mindig újra kezdődött annak időtartama. A vád tárgyává tett cselekmény nem évült el, függetlenül attól, hogy megvalósult-e vagy nem, ezért a Debreceni Törvényszéknek a megismételt másodfokú eljárásban érdemben kell vizsgálnia a vádlott bűnösségét – hangsúlyozta a bíró.

A harmadfokú eljárásra azután került sor, hogy a Debreceni Járásbíróság 2014. júniusában első fokon bűnösnek mondta ki Polgár polgármesterét hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntettében; majd ezt az ítéletet másodfokon a Debreceni Törvényszék hatályon kívül helyezte elévülés indokával. A tegnapi, harmadfokú döntéssel azonban a dr. Elek Balázs vezette tanács ún. feltétlen eljárási szabálysértés miatt hatályon kívül helyezte a másodfokú határozatot és új eljárás lefolytatására utasította a Törvényszéket.

Tóth József (DK) azt mondta a Naplónak, örül az ítéletnek, mert így lehetőség nyílik rá, hogy tisztázza, nem követett el bűncselekményt.

A Debreceni Járásbíróság 2014 júniusában Tóth Józsefet bűnpártolás bűntette miatt 540 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A vád szerint a politikus 2005-ben, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnökeként, hivatalos minőségében eljárva, az M3-as autópálya építéséhez kapcsolódó közmunka­program gazdálkodását vizsgálva bűncselekményről szerzett tudomást, és azt megpróbálta eltitkolni. HBN-SzT


Nincs még vége Tóth József ügyének
Debrecen – Az ügyész új másodfokú eljárást indítványozott a táblabíróságon.









hirdetés